Anyai közérzet, érzések a várandósság szakaszaiban

A közérzet, mint a tudattalan érzések kifejezője – örömmel, boldog izgalommal, vagy félve, aggódva, ellentétes érzésekkel várjuk-e a babát? Mit tehetünk?

 

 

Mi is történik az egyes terhességi harmadokban, az ún. trimeszterekben? Van-e jelentősége ennek a szakaszolásnak, vannak-e különbségek az egyes harmadok között, ha igen, akkor miben? Doktori kutatási kérdőívemben is megkérdeztem a kutatásban részt vevő édesanyáktól, hogy milyen volt a közérzetük az egyes szakaszokban, voltak-e különbségek, voltak-e változások, vagy valamiféle egyenes út valamerre? Maga a közérzet azt is jelzi, hogy milyen volt az állapotának a megélése az édesanya számára, milyen hangulat, illetve hangulatváltozások jellemezték őt, s ha jól érezte magát, az óhatatlanul összekapcsolódhat a jó testi megéléssel is, hiszen test és lélek szorosan összefonódnak, hatásai összefüggésben vannak egymással. A közérzet összefügg a terhességhez való viszonyulással, az elfogadással, az örömmel vagy éppen a félelemmel, szorongásokkal, a testi-lelki változások nyomon követésével, a kapcsolódó érzésekkel, azzal, hogy örömmel várja-e az anya, vagy éppen negatív érzésekkel a kicsit. Hogyan képes elviselni az anya a sok-sok testi-lelki, hangulati, hormonális, szociális, gazdasági, egzisztenciális változást, mire és hogyan képes összpontosítani a figyelmét, elfárad-e a hosszú út végére, vagy megmaradnak a jó érzések egészen a szülésig? Mi minden jellemző az egyes harmadokra, nézzük meg, általánosan mit tapasztaltak a kismamák és a szakemberek. A közérzet, mint a tudattalan érzések kifejezője jelenik meg az egyes trimeszterekben, ha figyeljük a saját hangulatunkat, jóllétünket, jó vagy kevésbé jó közérzetünket, akkor kulcsot kaphatunk a legmélyebb, legbenső, legkevésbé tudatos lelki folyamataink, érzéseink megértéséhez. Alapvetően a befogadástól a benn tartáson, összekapcsolódáson át egészen az elengedésig tartó folyamatról van szó.

 

   1.harmad 
A várandósság 1-12. hetét jelenti, fő lélektani témája maga a várandósság elfogadása, megélése, a bizonyosság megszerzése és átélése, az út az új helyzet iránti felszabadult öröm érzéséig. Eleinte még csak kognitív szinten formálódik a dolog, gyűlnek a tények, a teszteredmények, az első vizsgálatok, ultrahang, majd az egyre jobban észlelhető testi változások is jelzik, hogy itt az idő tényleg elhinni: baba nő a pocakban. Ekkor kezdődhet meg a lelki, érzelmi azonosulás folyamata, és kezdődik el az az időszak, amelyben a nő önazonossága, identitása részévé válik az anyaság. Kezdetben még gyenge a kötődés a magzathoz, ez fokozatosan és folyamatosan változni fog, eleinte még ott a félelem is, hogy esetleg nem is marad meg, nem kell idő előtt elkiabálni, főleg korábbi veszteségek után. Még nehéz elhinni a tényt, mert még nem látszik, nem érzékelhető igazán, hogy elkezdődött egy másik időszámítás. Vagy éppen ellenkezőleg, valakinél pedig nagyon is korán, szinte az első pillanattól kezdve, akár testi jelekben is megmutatkozik már, fura érzésekben, testérzetekben, rosszullétekben, fizikai tünetekben. Valaki a hatodik érzékével megérzi, valaki pedig még a fogantatás pillanatát is érzékeli, hallgatva intuíciójára, ezzel én is így voltam első babavárásomkor. Be is igazolódott, a szülés időpontja lett a bizonyíték erre. 

A lélektani folyamat az, hogy a saját testembe, szervezetembe kell, hogy befogadjak egy másik testet, szervezetet, lelket, adok neki helyet, puhát, kellemeset. Nem akarom, mint idegent, kivetni a testemből, hanem megosztom vele azt a testet-lelket, ami idáig csak egy emberé volt. Akár mint egy idegen testet, magamtól idegennek, betolakodónak is érezhetem, aki innentől kezdve átvette az uralmat a testem, önmagam működése felett, és elveszítettem a kizárólagosságot és az önrendelkezést önmagam felett, ez járhat megfogalmazhatatlan, rejtett rossz érzésekkel. Ha soha nem voltam olyan helyzetben, hogy a létemnek, jöttömnek örültek, ha mindig meg kellett osztoznom valakivel a szüleim figyelméért, akkor ez érzékeny pontom lehet, hogy ismét elveszíthetem a magamra irányuló kizárólagos figyelmet, törődést, és akár riválisként is kezdhetem kezelni a kicsimet. 

A kezdeti öröm mellé általában rögtön jönni szokott az ambivalencia, az aggodalmak, a kérdések, kételyek, vajon jó anya leszek-e? Vajon megbirkózom-e majd az anyaság ismeretlen, kemény feladataival? Vajon jól fogok-e vizsgázni? Életbevágó kérdések, hiszen a gyermekem élete a tét. Életben fogom-e tudni tartani? Jó lesz-e a kapcsolatuk, tudom-e majd szeretni, és ő fog-e majd szeretni engem? Hallgatni fog-e rám, képes leszek-e őt jó irányba nevelni, motiválni? Alkalmas vagyok-e az anyaságra egyáltalán? Új, eddig ismeretlen feladatok, változások jönnek, vajon el tudom-e végezni, vajon meg tudok-e felelni a kihívásoknak? Vajon akarom-e én ezt az egészet, akarom-e ezt a gyereket, akarom-e, hogy visszafordíthatatlanul megváltozzon az életem? Akarok-e eggyé válni valakivel, aki még idegen a számomra? Meg tudom-e szeretni, egyáltalán tetszeni fog-e, aki „belém költözik”, elvéve a szuverenitásomat. Vajon milyennek lát majd a párom a változó (eldeformálódó?) testemmel, a lelki, hangulati ingadozásaimmal, félelmeimmel együtt, merrefelé, jó irányba fog-e változni a kapcsolatunk? Ijesztő lehet, hogy ezeket a változásokat sokszor teljességgel lehetetlen kontrollálni, kicsúsznak az irányítás alól, kicsúszhat a talaj is a kismama lába alól, ahogyan minden megváltozik az életében, az életmódjában, az életstílusában. Meg kell, hogy gyászolja az előző életstílusának az elvesztését, el kell, hogy fogadjon egy újat, amiből sok minden még nem látható, érzékelhető előre, kicsit vakon tapogatózik mindenki, legalábbis az első gyermekét váró primipara kismama. 

Ebben a trimeszterben a kismama figyelme, fókusza még inkább önmagán van, a saját testi-lelki és egyéb változásain, körülményein. Mi lesz, ha majd mindenki megtudja, mit szólnak a leendő nagyszülők, a tágabb család, a barátaim, munkatársaim? Hogyan fogok majd változni a szemükben? Tengernyi kérdés, szorongató gondolat és érzés jöhet, ami feszültséget, bizonytalanságot okozhat, főleg, ha nem várt, vagy nem mostanra várt, nem tervezett baba érkezik, vagy valami miatt szorongató, hogy esetleg elveszíthetik az első hetekben-hónapokban a magzatot. Az első harmadban történik meg az alapvető szervek kifejlődése, és az alapvető élettani funkciók kialakulásának ideje is ez, éppen ezért sokszor fokozott a szorongás, nehogy pont ebben az időszakban történjen valami a babával, mert az akár végzetes is lehet, vagy súlyos károsodást, maradandó fogyatékosságot is okozhat. 

 

   2.harmad
A második trimeszter a mozgás-és érzékszervi fejlődés időszaka a magzatnál, az anyánál pedig a megtartás és formálódás időszaka. Jön egyfajta megnyugvás: már elfogadottá és megszokottá vált az állapot, a fő cél megfelelő, meleg és biztonságos otthont, kuckót biztosítani a baba számára az anyaméhben. Egyre szorosabb az anya-magzati egység, közös létezés.  Az édesanya figyelme már inkább a magzaton van, kevésbé önmagán, elkezdi jobban érzékelni, elkezd egyre többet fantáziálni, gondolkodni róla. Vajon milyen lesz? Kinézetre és belső tulajdonságok tekintetében? Vajon kire fog hasonlítani? Milyen lesz majd a természete, a személyisége, aranyos, könnyen alkalmazkodó, csendes gyermek lesz, vagy éppen ellenkezőleg, nagyhangú, nagydumás, hebrencs, villámló? Mérföldkő a magzatmozgások elkezdődése és az egyre erőteljesebb érzékelése. Egyre tisztábban, egyre konkrétabban érzékeli a kismama a babáját, egyre reálisabbá válnak a képzetei. Elkezd már megnyugodni, ezért ez az időszak a boldog kismamaság időszaka is szokott lenni, az anyuka kiegyensúlyozott, nyugodt, örül már a babának és az állapotnak is. A vizsgálati eredmények figyelésébe szövődhet bele aggodalom, szorongás, nehogy valami baj legyen. Saját testének változásait úgy élheti meg, hogy egyrészt feladja önmagát egy másik lényért, emberért, odaadja, átadja testét, önmagát valaki másnak, ugyanakkor valamit, valakit, valaki egyedit, különlegesen létre is hoz a saját testében, hogy teremt, és ez saját hatóerejébe vetett hitét is erősíti.  

 

   3.harmad 
A harmadik szakasz a 24. héttől a megszületésig tart. Tovább folytatódik az alkalmazkodás az új helyzethez, testi-lelki gyarapodás, a babával az interakció, kommunikáció folytatása, a kötődés kialakulása, és kezdődik a felkészülés a szülésre, az elválásra, az elengedésre. A belső képzetek, a babáról alkotott fantáziák megsemmisítése történik, és elkezdődik a realitáshoz való alkalmazkodás, ezzel a fantáziált és a valódi baba közti eltérésektől védi az anya a kicsit. Most már eléggé nehéz, egyre nehezebb a „teher”, egyre fáradtabb, egyre türelmetlenebb, nyugtalanabb az anya, ez a közérzetére, lelkiállapotára is kihatással van. Egymásnak ellentmondó érzések kavarognak benne, jó lenne már megszülni a babát, megszabadulni az édes tehertől, látni őt már végre, a valóságban megfogni, érezni, ránézni, ölelni, simogatni, de ugyanakkor még meghosszabbítaná ezt a szoros egységet, ezt a szimbiotikus, meleg, közvetlen együttlétet, kapcsolatot, élvezi ezt a különleges, csodálatos együtt lélegzést, összetartozást, ám sajnálja is, hogy ennek hamarosan vége lesz. Az elengedésre kell felkészülni, ami nem könnyű egy ilyen test a testben szimbiózis után, és persze nehezíti ezt a szüléstől, a kiszolgáltatottságtól való félelem, annak a szorongása is, hogy jó anyja lesz-e majd gyermekének, úgy alakul-e minden, ahogyan szeretné, ahogyan a nagykönyvben elő van írva, ahogyan mások is várják tőle. Úgy érezheti, még nincs erre teljesen felkészülve, és jó lenne valamilyen segítség ebben. Egyre erőteljesebben előtérbe kerül a szülés ténye és lefolyása, a szüléstől való félelmek és hiedelmek. Sok látott-hallott történet, rémmese, képek, szüléstörténetek rémiszthetik meg, kavarhatják fel a kismamákat, főleg azokat, akik eleve is érzékenyebbek, szorongósabbak. Vannak konkrét kérdések, intézni valók, a szülés technikai körülményei, és vannak a belső fantáziák, rejtett félelmek, vajon képes lesz-e a testem megbirkózni a fájdalommal, képes lesz-e annyira tágulni, nem fog-e teljesen eldeformálódni, eltorzulni a testem, képes leszek-e világra hozni a babámat, menni fog-e ez nekem? Mi lesz, ha a gyerek elakad, ha komplikáció lesz, ha fogyatékos, ha csúnya, ha elviselhetetlen lesz? Ha történik valami végzetes, a babával vagy az anyával? A szüléshelyzet intimitásától, szégyellnivaló testi reakcióktól is lehet félni, stresszelni. A szüléssel valami véget ér, a régi életformát elveszíti a szülő nő, a régi élete veszteség, és a magzattal való bensőséges kapcsolatot is elveszíti, ezért az új élet születését a veszteségek feletti gyász is átlengi. Az elválás fájdalmát is meg kell élni, az addigi egységet is elengedni, hagyni ketté válni. 

Így válik majd lehetővé  majd a pocakon kívüli világban egy újabb kettős egység megteremtése, és azután az abból való szeretetteljes kibontakozás, és a kapcsolat újraépítése. Addig is a várandósság alatt az a legfontosabb, hogy a félelmetes, szorongató, fájdalmas kérdéseket legyen kinek feltenni, legyen kivel átbeszélgetni, hiszen ezek természetes, normális, a helyzettel vele járó kérdések és aggodalmak, csak nem mindegy, hogy elfojtjuk, elnyomjuk ezeket, vagy szembenézünk velük, és megtaláljuk a legjobb válaszokat, a legnagyobb harmóniát, nyugalmat és örömteli, boldog várakozás lehetőségét. 

Szeretettel: Bernadett dr. 

Dr. Eigner Bernadett 

www.eignerbernadett.hu

www.kapcsolatszerviz.hu