Vagy tovább megyek: mesefilm-sorozat?
Rövid válaszom: nem. És mi a te válaszod?
Hosszabb válaszom: szüksége ugyan nincs rá, de mivel nagy a nyomás a szülő vállán, gondoljuk át
közösen, hogy mikor, hogyan, milyen esetben adható mégis. �� Még egy kis türelmet kérek a kifejtésig,
mivel van még egy kérdésem.
Kell-e a (kis)gyereknek a mese?
Rövid válaszom: igen, nagyon is. És mi a te válaszod? Mese és játék, létszükséglet, mondhatnám. Te
hogyan mesélsz gyermekednek? Mert sokféleképpen lehet, mindjárt átbeszéljük. Nézzük meg először,
miért nem tesz jót a kisgyerekeknek a kész képi világú mesefilm, vagy filmsorozat? Iskoláskor alatt
egészen biztosan nincs erre szükségük. Még a legcukibb, legaranyosabb mancsos hősökre sem, mert az
sem a gyereknek jó, hanem a felnőttnek. Jó a szülőnek, mert a gyerek letapad, letapasztható a képernyő
elé, és addig sincs gond vele. Lehet végre valami felnőttes dolgot csinálni, a gyerek békén hagy,
átszellemülten bámulja a képernyőt. Nem kell vele foglalkozni, vitatkozni, harcolni. Jó a felnőttnek,
mert a gyerek iszonyú jó fogyasztó. Iszonyat hasznot termel a felnőtt világnak, és ezt tűpontosan tudják
a marketingesek is, és alaposan ki is használják, mondhatnám inkább, visszaélnek ezzel. Hiszen a gyerek
nem tudja, miről van szó, igazából nincs is beleszólása, csak kapja az adagokat, a szülő ellágyul, ha
magamtól megvonom is, a gyerekemnek már csak megadom, megveszem, beszerzem! Legyen neki
jobb, mint nekem volt gyerekkoromban, én mindent megadok neki, ami nekem nem adatott meg. Jobb
szülő akarok lenni, mint az enyémek voltak. Majd én most megmutatom! És a nagy buzgalomban nem
nézi, mit is ad valójában a gyerekének, és mit is vesz el tőle! Azt hiszi, jót, szórakoztatást, közben pedig
függővé, passzív befogadóvá teszi az alapvetően önálló, aktív gyerekét, az életkorának, gyermeki
sajátosságainak nem megfelelő formában adagolt képi, hangi világot, egy, az övétől idegen, torz,
felgyorsított, felzaklató, néha követhetetlen, nehezen érthető világot. Amit pedig nem ad meg, az a
béke, nyugalom, édes kis semmittevés, vagy éppen kreatív alkotás, más emberekkel való örömteli
kapcsolódás, összebújás, közös tevékenységek, az együttlét öröme és boldogsága, a szülői jelenlét és
figyelem.
Nézzük akkor tételesen, mi a baj a „konzervekkel”:
- fejlődéslélektani – aggodalmat keltő – tény, hogy a gyerekek könnyen összetévesztik a látszatot
a valósággal. Gyakran azt hiszik a gyerekek, hogy a szereplők belelátnak a fejükbe, az
otthonukba, beszélhetnek velük, fizikailag jelenlévőként érzékelik őket. A valóság leképeződése,
reprezentációja, az elme-teória fejlődése még alakul a gyerekeknél. Sokszor bizonytalanok,
hogy valódiak-e az ábrák, események, vagy képzeletbeliek. Nehezen értik meg, hogy pl. a lelőtt,
balesetet szenvedett mesefigura vagy színész nem hal meg, nem sérül meg valóságosan. Ezért
sokkal inkább felzaklathatják őket ezek a jelenetek, még akkor is, ha nem látszik rajtuk. - a modern, speciális technikai megoldásokat nem értik, nem igazán tudják követni a gyerekek
(ráközelítések, visszapörgetett jelenetek, átmenet nélküli, gyors helyszínváltások), nem képesek
egyik nézőpontból a másik mozzanatának helyzetére következtetni, nehezen tudják a tartalmat
nyomon követni, félreértenek sok mindent. Az idegrendszert megterheli a gyors, villódzó képek
váltakozása, az erős hanghatások, sokkoló történések – csodálkozunk azután, ha a gyerek
nyugtalan, ideges, robbanékony és hiperaktív lesz? - egy előre gyártott, másik világot kínál a műsor, megértése csak kevés mentális erőfeszítést
igényel, tehát nem dolgoztatja meg igazán az agyat, mint a valódi cselekvések. A kész képek és
történetek lehetetlenné teszik, hogy a gyerekek belső képeket tudjanak készíteni, nem fejlődika képzelőerejük, kreativitásuk, beszűkülnek, nem lehetséges a megnyugtató, saját feldolgozásaa túl sok, túl gyors ütemű információknak. Az aktivitás megszűnik, a gyors váltások miatt passzívbefogadó a néző, esélye sincs „átszűrni magán”a mesét. Kívülálló marad. - a nagy sebesség miatt nincs lehetőség arra, hogy a néző meg-megálljon, és eltűnődjön a látottakon
- a gyerekek saját feszültségei nem redukálódnak, inkább feszültségek keletkeznek bennük
- a felnőttvilág felnőtt aggyal, felnőtt tempóval, felnőtt tartalmakat gyárt a gyerekeknek,
borzasztóan erőszakosan hatol be és rombol a gyermeki világban, mert egyrészt sok a
sztereotip ábrázolás, sok az erőszak, sok az értelmetlen, ál-problematika, piti, mesterkélt ál-
konfliktusok, látszatproblémák, másrészt a gyerekek még sok kifejezést, szófordulatot nem
ismernek, ami a felnőtt világában evidens, de így kényszerűen annak a részesévé fog válni,
idejekorán „kis felnőtté” válik, akitől elveszik a gyerekkorát. Ijesztő és agresszív részek láthatók,
még akkor is, ha a felnőtt ezt nem érzékeli elég súlyosnak, a gyermek számára más hatást
keltenek ezek az effektusok. - visszaélés, abúzus tulajdonképpen az, hogy a filmek készítői kihasználják, hogy az ember
figyelmét vonzza a mozgás, a változás, a gyors vágások, váltások, villanások, túl gyorsan pergő
jelenetek – ez sem való még a gyermeki agynak, mert más a tempója, más a befogadó
képessége - még a nagyon szociálisnak és cukinak, gyerekeknek valóknak tűnő filmekkel és sorozatokkal is
az a baj, hogy felnőtt észjárással, felnőtt által kiagyalt konfliktusokkal, azaz számukra idegen
helyzetekkel találkoznak. Mindenki természetellenesen megértő, jóságos, megmentő
szuperhősök és tehetetlen, kiszolgáltatott áldozatok vannak – nem a valódi világ sokszínűsége,
emberi megnyilvánulásai. A Mancs őrjárat cuki fiú és cuki kutyák marketingje eszméletlenül
ütős, 10 éve tarol, és felfoghatatlan bevételt hoz a gyártóknak. Megtévesztő a szülők számára,
hiszen mi rosszat is tanulna ebből a gyerek? – kérdezik naivan. Nos, a túlzott kortárs-orientáció
rendkívül veszélyes a gyerekek fejlődésére, és a szülő-gyerek, illetve a felnőtt-gyerek
kapcsolatra nézve. Ezekben a mesékben alig vannak felnőttek, főleg olyanok, akik érett, kellő
élettapasztalattal rendelkező emberek lennének, akik képesek határokat szabni, nincs, nem
jelenik meg bennük a család, a szülők, a gyerek teljesen magára hagyva felnőtt hősként
viselkedik. A kisgyerek számára ez azt jelenti, hogy nem számíthatok a felnőttek biztonságot,
megértést, szeretetet, törődést és korlátokat, útmutatásokat adó világára, csak magamra.
Iszonyú ijesztő lehet ez egy kicsi számára. Ráadásul a filmekben ábrázolt felnőtt szereplők
inkompetensek, nem túl intelligensek, tehetetlen, tutyi-mutyi alakok, akiket a gyerekeknek kell
irányítaniuk. Ez megfordítja a világot, a világ megnyugtató, biztonságos rendjét. Egyre nagyobb
a felnőttek és a gyerekek között kialakuló szakadék, mely beláthatatlan károkat fog okozni még
a jövőben, de már most a jelenben is látjuk ennek a hatásait. - A high-tech mentőegység és manőverei túlságosan gépi, mesterkélt világot mutat be szinte
természetesként. Nincsenek valódi, a kisgyerek mindennapi élményeit hűen bemutató
jelenetek, hangulatok, konfliktusok, helyette vannak félelmek, indulatok. - nincs jó és rossz igazából elkülönítve, nincsenek próbatételek, küzdelmek, dráma, és a feloldás
után katarzis. Nincs igazságtétel, nem lehet tanulni a mese szereplőitől. Végigrobogunk őrült
sebességgel a sztorin, és máris jöhet a következő! Feldolgozásra, emésztésre nincs idő, így az
emlék és élménytöredékek átdolgozatlan, eredeti formájukban, idegen testként ékelődnek be a
gyerekek elméjébe, megértés és integráció nélkül, sokszor pont az agresszív, támadó, bántó,
vagy érthetetlenségük, menő felnőttségük miatt izgató elemek, jelenetek. Megterhelve,
feszültté téve a gyereket.
Nézzük akkor tételesen, mi lenne a jó a gyerekeknek, miért és hogyan van szükségük a
mesére:
- a mesehallgatás örömét az ismerősség, az ismétlődések adják, majd a mesére való beállítódás:
a kettős tudat (tudom, hogy mese, mégis hat rám), az illúzió feszültsége, a csodás átváltozások,
a „minden lehet” érzését adják, a szerepek ellentétessége pedig a szerepek világosságát, a
veszély és a megmenekülés motívuma a tehetetlenség, erőtlenség és frusztráció oldódását, az
elégtétel motívuma a kisgyermeki kicsiségből, gyengeségből, kiszolgáltatottságból fakadó
érzések ellentételezését, kompenzációját adják - Bruno Bettelheim szerint mint minden nagy művészet, a mese is egyszerre tanít és
szórakoztat, különleges értéke abban rejlik, hogy ezt olyan nyelven teszi, mely közvetlenül a
gyermekekhez szól. - a mese hallgatva, olvasva jó igazából, mert akkor van idő az azonosulásra, beleélésre, belső
képek készítésére, saját verzió megélésére, átélésre, saját mondanivaló megértésére - a meseolvasás, hallgatás sokkal lassabb, mint a filmnézés, olyan lassan lehet haladni, és
annyiszor lehet ismételni fontos és izgalmas részeket, ahányszor csak akarjuk - lényeges elem a gyerek saját fantáziája, illúziója, ami a kész filmek esetén nem tud beindulni
mesélj nekem! – ebben kapcsolat van, kontaktus, együttlét, biztonság interakció, élmények
megosztása, kapcsolódás - a kicsi gyerekeket a saját életükről, szüleik, családjuk, közvetlen környezetük életének
hétköznapjairól és ünnepnapjairól szóló mesék, történetek kötik le - az ismerős, mesekönyves mesénél van idő többször is elolvasni, meghallgatni, közben meg-
megállni, visszanézni, hallgatni fontos, érdekes momentumokat, témákat, a nézegetés,
hallgatás öröme mellett az anticipáció (előre vételezés) megnyugtatja a gyereket, hogy tudja,
mi fog következni, a világ a várakozásainak megfelelően alakul, így ebben a világban ő is
kompetensnek érzi magát. - a gyermek a mesében magára és szüleire ismer
- vágyai teljesülnek, legalább a mesében – például romboló, destruktív vágyai is testet ölthetnek
egy boszorkányban vagy harcosban - végül minden jóra fordul – a jó mesékben a megküzdés, a próbák, kihívások legyőzése után a jó
elnyeri jutalmát, a gonosz megbűnhődik, a főhős segítőket talál, megvívja csatáit, végül győz - a mesélésben is, a közös, „élő” játékban is a lényeg a cselekvő részvétel, a saját érzés és
gondolatvilágával a fókuszban, ellentétben a kész képi világ nézésével, ahol kívülálló marad - a gyermek még nem képes megérteni a felnőttek világát, helyette saját világot teremt
magának, melyben a csodák valóságként szerepelnek, bármi megtörténhet, bármivé
átalakulhat - a gyermeki személyiség szerkezete még nem stabil, még alakul, tudattalan vágyak, érzések,
szükségletek, késztetések eláraszthatják a lelkét, szorongásokat okozva, mint például
szeparációs, ödipális, szociális szorongások, egzisztenciális félelmek (magánytól, sötéttől,
vesztesétől, elszakadástól), alapvető létkérdésektől való félelmek (mint pl. rokonok, szülők
meghalhatnak). Számára valóságos az, ami a fantáziában létezik, fantázia és valóság még
keveredik. Rossz dolgok elleni védekezés például, hogy Anya a jó Tündér, és a gonoszságokat a
Boszorkány műveli, nem anya. Szorongató, ambivalens érzések, agresszív indulatok, erős
vágyak feszíthetik a gyermeket, mindenki engedetlen és rossz néha, nincs tökéletes – a
gyermek az őt foglalkoztató problémákra és azok megoldására lát modellt, példákat a
mesében. - ha saját érthetetlen érzéseit a gyermek kivetíti, külső felületre kirakja (externalizálja), lerajzolja,
lejátssza, mesében megtalálja, úgy már szembe tud nézni velük - rendet lehet teremteni külső-belső káoszban, csökkennek a megoldatlan konfliktusok,
feldolgozatlan érzések, új helyzetek, változások következnek be - a játékban, mesében a gyermek irányít, ő az, aki aktív, kontrollálja életét, döntéseket hoz
- a mese műalkotás, irodalmi értéke van
- a gyermek szerepjátékban vagy a mese segítségével cselekvően átdolgozhatja rossz érzéseit redukálhatja feszültségeit, kompenzálhatja kicsiségét, ő lehet a rettenthetetlen Sárkányölő
- …és még folytathatnánk a sort…
Ígértem még az elején, hogy átgondoljuk közösen, hogy mikor, hogyan, milyen esetben adható mégis a
mesefilm (sorozatot igazából nem gondolnék): ha nagy a nyomás, mert az oviban, suliban mindenki
nézi, erről beszél, akkor nézzetek meg egy-egy filmet, amit te mint szülő előzetesen megnéztél, és
tudod, hogy a te gyerekedet nem fogja érzékenyen érinteni, nem ijed meg, nem zavarja össze. És akkor
is inkább együtt nézzétek meg, és utána beszélgessetek róla. Ha közben vannak nehezen átlátható
részek, inkább álljatok meg, értelmezzétek közösen. Korlátozd az ilyen jellegű időt, mondjuk
meghatározott napra és rövid időkeretre! Ne közvetlenül lefekvés előtt nézzétek, hogy ne kavarja fel,
ne spannolja fel a gyereked idegrendszerét a gyors, hangos vizuális élmény. Óvodás kor előtti
életkorban egyáltalán ne nézzen mesefilmeket. Óvodás korban (és még kisiskolás korban is jól esik a
gyerekeknek) inkább mesehallgatás legyen, mesemondás, és jónak tartom még a jó öreg retro
diafilmezést is, mivel az is normális tempójú, befogadható, klasszikus mesék elevenednek meg, tudtok
közben beszélgetni, kommentelni, érzéseket, élményeket megosztani.
Remélem, meggyőztelek, hogy kisgyerekednek neki való meséket olvass, mondj, könyvből, fejből, vagy
együtt is szőhetitek a mese fonalát, meg-megállva izgalmas, nehezen bírható részeknél, lerajzolva utána
az élményeket, beszélgetve róla, összebújva, együtt örülve a Jó győzelmének, és Rossz bukásának.
Akkor hát, mesére fel! Legyen az a gyermeked életkorának, érdeklődésének, egyéniségének megfelelő
egyszerű kis mindennapi történetek, állatmese, ritmikus mese, novellamese, népmese vagy
tündérmese, lényeg, hogy legyen rá elegendő idő, meghitt együttlét, mesei hangulat.
Szeretettel: Bernadett
www.eignerbernadett.hu
www.kapcsolatszerviz.hu
#játékterápia #DrEignerBernadett #JátékosMegértőNevelés #kapcsolatszerviz
Megvásárolható: