Figyelemzavar, magatartászavar? (Avagy: addig örüljünk, amíg a gyerek rosszalkodik!?)

 

GYERMEKEDNÉL MAGATARTÁSZAVART, FIGYELEMZAVART ÁLLAPÍTOTTAK MEG?

Az óvodás Barni esete

 
Sokszor előfordul, hogy a gyerek viselkedése egyre zavaróbbá, elviselhetetlenebbé kezd válni mind a szülők, mind az óvoda számára. Leginkább a gyerek alkalmazkodásának, belátásának, szófogadásának hiányosságai azok, amiktől kinyílik a bicska a felnőttek zsebében. (A viselkedészavarról már írtam korábban) Nehezen tolerálják, ha a gyerek nem hajlandó (mindig) engedelmeskedni, szépen csinálni, „amit kell”, hanem vagy a „fülén ül”, vagy nyíltan ellenszegül, felesel, puffog, veszekszik, hisztizik, megmakacsolja magát.
Ugye ismerősek ezek a viselkedésformák?
 
Rejtett összefüggések a magatartászavarral küzdő gyerekek tünetei, a szülők és az óvoda panaszai és a korábbi érzelmi sérülések között
 
Sokszor idáig jutunk el, mi felnőttek, hogy érzékeljük a gyerek egyre fokozódó „rosszaságát”, magatartásproblémáit, vagy figyelmi nehézségeit, (a figyelemzavarról itt írtam korábban) irritálónak, dühítőnek vagy kétségbe ejtőnek tartjuk, megpróbálkozunk mindennel, de az a fránya gyerek nem hallgat semmire és senkire. És ez a lényeg: leragadunk annál a pontnál, hogy a gyerekkel van valami baj, hogy ő nem „működik” normálisan, megfelelően, neki kellene változnia, jónak, jobbnak lennie. Szóval, hogy az ő készülékében van a hiba. (?!) Akkor tudunk a megoldás felé haladni, ha vesszük a fáradságot, hogy megnézzük, mi is a gyerek(ünk) viselkedésének oka, célja, miért is és hogyan is jutott el idáig, hogy ezeket a bosszantó dolgokat csinálja velünk. Velünk? (Minden rólunk szól?) Pedig itt kell megállnunk: a gyerek viselkedésének mindig van oka is, célja is, legfeljebb nem értünk rá, nem vettük a bátorságot, időt, energiát, odafigyelést, hogy ezt megpróbáljuk megfejteni. Néha nem is olyan könnyű. Sok minden láthatatlan, korábbi nehéz helyzetekből, konfliktusokból, traumákból eredhet, amiből azt érzi a gyerek, hogy ő nem elég fontos, nem elég jó, nem elég szerethető. És akkor megpróbál ezzel megküzdeni, megharcolni, vagy feladja, és reménytelen, szomorú, csalódott lesz. Ezért is mondom mindig a szülőknek és a tanítványaimnak is, hogy addig örüljünk, amíg a gyerek rosszalkodik! Mert ez nem rosszaság, hanem a hatásokkal, körülményekkel való megküzdés kísérlete, a felnőttek gondoskodásának, törődő figyelmének meg- vagy visszaszerzése.
 

Magatartászavar tüneteit mutató gyermek a szülők szemével

 
Így volt ez ennek a kisfiúnak az esetében is, akit most röviden bemutatok nektek. A szülők hozták el, de az óvoda is jelzett problémákat. Otthon főleg a hisztik, a gyakori ellenkezések, dacolások voltak napirenden, és az, hogy elengedi a füle mellett a szülei kéréseit, utasításait, mintha nem is figyelne. A figyelmi panaszokat az óvodapedagógus is jelezte. Az oviban emellett még magányosnak látták, időnként bántott is más gyerekeket. Otthon is időnként indulatba jött, bántotta a kisebb fiútestvérét. A szülőket ezenkívül még nagyon idegesítette, hogy sokszor iszonyú lassú volt, húzt az időt, órákig sem lehetett elindulni vele, mert nem öltözött fel, nem érdekelte, mi lesz, sokszor közönyösnek látták. Ezen kívül nehezen lehetett hatni rá, vagy megnevelni, mert nagyon makacs, konok volt, ragaszkodott a saját elképzeléseihez, abból nagyon nehezen lehetett kimozdítani. A szülők már az idegösszeomlás szélén álltak, nagyon bosszantotta őket fiuk viselkedése.
 

Mi áll a magatartászavart, szórt figyelmet mutató gyermek viselkedésének a hátterében? Korai traumák, félreértések, sérülések, generációs körök

 
Mi is lehetett a háttérben? Amit sikerült feltárni, az az volt, hogy igazából ezt a gyereket egyik szülője sem akarta, anya érzelmileg nem tudott bevonódni („tettem a dolgom” – mondta kérdésemre, hogy mit is érzett a terhesség, szülés alatt, után), az apa csalódott, mert lányt várt. Ráadásul a gyermek életkezdete sem volt zökkenőmentes, császármetszéssel született, majd gondok voltak a szoptatás körül. Mindig voltak bizonyos nehézségek, fizikai betegségek, pl. ekcéma, krupp, evési problémák stb. Kiderült az anyával való beszélgetésből is, hogy őt a saját anyja nagyon hidegen, érzelemmentesen nevelte, születése után depressziós volt, óra szerint táplálta, sokszor éheztette őt, mereven a szabályok betartására koncentrált, később is, valójában nem volt igazi meleg, érzelmes, szeretetteljes kapcsolat közöttük. Ahogyan most sem, a saját gyermekével sem, mivel ő annak idején úgy küzdött meg ezzel a helyzettel, a hideg, távolságtartó anyával, hogy elszakította magát az érzelmeitől, és inkább a racionális oldalról közelítette meg a dolgokat, a tevékenységek, a teljesítés oldaláról, tudta, hogy egyedül kell megállnia a helyét a világban. Így most nehézségei vannak a saját gyermeke viselkedésének, érzelmeinek megértésében, visszatükrözésében is. Egy terápiás alkalommal együtt volt anya és gyermeke (a terapeutával, velem együtt), és a gyermek szimbolikusan megjelenítette félelmeit, szorongásait, a fenyegetéseket a játékban. Sokszor játszott ilyesmit máskor is, megrázó volt mindig számomra, ahogyan a szerepjátékban megjelentek a kígyók, vadállatok, az óriás, a boszorkány, és elkezdte erre a félelmetes, fenyegető világra szórni a homokot. Szisztematikusan, egyre inkább minden a homoktenger alá került, eltemette a világot a sok homok, mindenki a homok alá került, nem kapott levegőt, majd az egész világ felrobbant, szanaszét döntötte, dobálta a tárgyakat, embereket, állatokat a kisfiú. Nagyjából ugyanezt játszotta anyja jelenlétében is. Anya szinte rezzenéstelen arccal, mimikával ült a gyermekkel szemben, nem is reagált, csak minimálisan, azt is érzelemmentesen. A következő héten a szülőkonzultáción megkérdeztem tőle, hogy mit érzett, miközben a kisfia ezt jelenítette meg a játékában, aminek ő is szemtanúja volt? Erre azt válaszolta, hogy ő nem érzett semmit, és miért, mit kellett volna éreznie?
 

 

A magatartászavart mutató gyermek megfigyelése, viselkedési és érzelmi nehézségeinek, szorongásainak feltárása játékos, rajzos módszerekkel

Ennek a kisfiúnak is nehézségei voltak az érzéseivel, az érzései kifejezésével. Sokszor „elvonult” a világtól, szinte üveges tekintettel nézett a semmibe, elfordult, fekve kicsit magzatpózra emlékeztető helyzetbe került, és érthetetlen, halandzsa nyelven énekelgetett magában. Máskor hirtelen elöntötte az indulat, de a játékában ez egyre kevesebb lett, ahogy előre haladtunk. Sokszor játszott véres karambolokat, ütközéseket, szörnyűségeket, emellett az eltemetés, mélyre ásás, a betemetett világ a veszélyes, fenyegető állatokkal és mese alakokkal gyakori téma volt. Fontos volt számára, hogy ő irányíthasson, sokszor engem is utasított tevékenységekre. Megrázó volt számomra, amikor ezt a rajzot rajzolta, és itt is velem akart volna sok mindent megrajzoltatni. Végül csak az ollót rajzoltatta meg velem. Ez a gonosz boszorka vára, ahol a boszorka keresi az ollót, hogy mindenkit, az egész világot szétvághassa vele. Megrajzolta a polcot, amin ott van narancssárgával (kicsit nehezen látszik) az olló is. Az olló, a várakba, bunkikba, házakba, kockákba bezárt, egymástól elkülönített boszorkák, emberek, gyerekek sokszor volt téma, és sokszor szét is vágta a rajzokat elkülönülő darabokra. Ebből is mutatok egy-két rajzot.
 

 
 
A kisfiú tünetei mögött, mint láthattuk a fentiekből, az anya érzelmi elérhetetlensége, távolságtartása, és a traumatikus korai események (nem várt, nem elfogadott gyermek, császármetszés, nem optimális gondozás, feltehetően depresszióval küzdő anya, aki az érzelemtükrözésben, a gyermek jelzéseinek megértésében nem tudott jól jelen lenni), valamint a szülők gyakori elfoglaltságai, sok-sok munkája, és az otthoni egymástól való elszigeteltségnek is szerepe volt. Otthon mindenki a saját kis „kapszulájában” tartózkodott, ki-ki a saját szobájában, egymástól elkülönülten. Ritkák voltak a közös családi együttlétek, szinte csak az étkezésekre korlátozódtak, amikor is nem volt kellemes, meghitt légkör, hanem itt is inkább a szülők elvárásai, utasításai záporoztak a gyerekekre, főleg a kisfiúra, aki ezek után nem is csoda, hogy inkább ő akarta kézben tartani a dolgokat, nem állandóan mások hatalmának engedelmeskedni, megfelelni, alárendelődni.
 

Magatartászavar kezelése érzelmi közelség, a kapcsolatok rendezése, javítása által– nem direkt fejlesztéssel, hanem integratív játékterápiával

 
Ahelyett, hogy a kisfiú megváltoztatása lett volna a cél a terápiában, a figyelem fejlesztése, a magatartás „rendezése” helyett a terápiás cél a kapcsolatokra fókuszált. Arra irányult, hogy az anya figyelme, elfogadása, megértése, viszonyulása gyermekéhez változzon, hogy ki tudják fejezni egymás iránti érzéseiket a játékban, hogy ez a meleg, pozitív, szeretetteljes, elismerő érzések kifejezése felé menjen el. Hogy több legyen az örömteli, játékos együttlét anyával is, de az egész családdal is, és hogy csökkenjen a gyerek irányítása, inkább az erőszakmentes, elfogadó, megbeszélésre alapozó módszerek kerüljenek túlsúlyba. Sok függ a szülőktől, attól, hogy mennyire készek, mennyire képesek együttműködni ebben a közös munkában, mennyire ismerik fel, hogy nekik is kell változniuk, hogy a gyerek is változzon. Hogy végül mindenki jobban érezze magát a bőrében, megtalálják az örömöt a kölcsönös együttlétekben, egymásban, hogy ne kelljen a zavaró viselkedésekkel segélykiáltásokat hallatnia a gyereknek, hogy: nem vagyok jól, valami baj van, segítsen valaki! Akkor fognak majd a tünetek (figyelemzavar, dacolás, hisztik stb.) is eltűnni, mivel már nem lesz szükség rájuk.
 
Vajon mit teszel szülőként, hogy odafigyelj gyermekedre, ha ő is azt kiáltja: valami baj van, segíts? Ha szülőként azt tapasztalod, hogy gyermeked figyelmetlen, fegyelmezetlen és magatartászavarai vannak, kérlek, ne arra gondolj, miért is rossz a gyerek. Számít rád, hogy – akár szakszerű segítséget is kérve – segítesz neki ismét jónak, kiegyensúlyozottnak, odafigyelőnek lenni.

2 thoughts on “Figyelemzavar, magatartászavar? (Avagy: addig örüljünk, amíg a gyerek rosszalkodik!?)

    • Dr. Eigner Bernadett Reply

      Kedves Mária, hány éves a fia, milyen nehézségei vannak? Van-e valami kérdése?

      Üdvözlettel: Bernadett

      KapcsolatSzerviz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.