GYEREKJÁTÉK – az élet sója

A játszani tudás hatalom, erő és fejlődési lehetőség.

Mi a játék, miért játszunk, és miért játsszunk gyermekünkkel?

A játék: maga az élet 

Már több évtizede, hogy rádöbbentem arra, hogy ha korai szülő-gyerek kapcsolatról, fejlődésről, nevelésről, fejlesztésről és terápiáról beszélünk, az semmi másról nem szólhat, mint játékról. A játékról, a maga nemes egyszerűségével – és határtalan sokrétűségével. A játék csodálatos ajándéka az életnek: maga az élet. Megható humánuma és szinte korlátlan lehetőségei csodálattal töltenek el, megtisztelő számomra, hogy e témával foglalkozhatom. Már az egyetemi doktori dolgozatom is a korai játékos fejlesztésről szólt, majd később a PhD kutatásom keretében az anyai játékosság szerepét igyekeztem feltárni a korai fejlődés, korai kapcsolatok alakulásának szempontjából. Később mindezek tapasztalatait beépítve kidolgoztam saját (gyermek és szülő kapcsolatára fókuszáló) játékdiagnosztikai és játékterápiás módszereimet, melyeket a gyakorlatban alkalmazok, s kollégák számára adok át képzéseken: https://eignerbernadett.hu/aktualis-kepzesek-jelentkezes/, és a játékos nevelés fontosságáról írok szülőknek, a játék diagnosztikai és terápiás hatásairól pedig szakembereknek.Csodálatos napjaink vannak, mióta a kis Máté megszületett! – meséli áradozva Kata, naphosszat csak játszunk, egészen hihetetlen, hogy egy ilyen pici gyerek már mi mindenre képes! Mióta elkezdett nézelődni, mosolyogni, az egész napunk nevetés, móka, kacagás, játék.
 Alig várom, hogy kicsit nagyobb legyen, nem tudok mit kezdeni vele! – kesereg a pár hónapos hatásai anyukája. Minden nap egy gyomorgörcs, mit lehet egy ilyen kis evő, síró és kakiló géppel kezdeni, már előre félek, mi történik, ha nem tudom kitalálni, mi baja. Hogy is gondolom, méltatlankodik, amikor a játékról kérdezek, hát egy ilyen pici babával nem lehet még játszani. Eszik, alszik, picit ébren van, de játszani… talán majd később, ha nem lesz ilyen nyűgös.
Sajnos, nincs időm játszani, hiába vagyunk itthon egész nap, sosem állok meg egy pillanatra sem, ezt csak az értheti, aki maga is háziasszony. Mindig van tenni- és intézni való, pihenésre pláne nem jut idő. Gondot kell viselnem nemcsak a gyerekre, hanem az egész házra, háztartásra, az egész családra, nincs időm ilyen haszontalanságokra, mint a játék. Bezzeg a férjem! Amint hazajön, rögtön rácsimpaszkodnak a gyerekek, a pici is visítva kacag, amikor meglátja, már repteti is, élvezik nagyon az együttlétet. Hja, apának van ráérő ideje és türelme játszani, hiszen neki már semmi dolga, miután hazajött a munkából, neki ez kikapcsolódás. De azért időnként féltékenyen figyelem őket – lehet, hogy a gyerekem jobban szereti az apját, mint engem?

Nem vagyok az a játszós alkat, inkább barkácsolok, kézműveskedem, jöhet a társasjáték is, de szerepjátékhoz semmi türelmem, azok a kis bugyuta figurák, állatocskák, barbi babácskák, nincs ehhez érzékem, nem is értem, a gyerekem mit élvez ebben. Nem tudok ráhangolódni ezekre a játékokra, mondja egy anyuka a szülőkonzultáción, aki kislánya súlyos viselkedési problémái miatt keres meg. És tényleg, igazat adok neki, amikor először látom őt kislányával játszani a terápiás szobában. Nem is igazán tudom játéknak nevezni – persze a kislány játszik, de anyuka inkább csak mereven ül, távol van, figyel ugyan, de nagyon suta, nem igazán tud bekapcsolódni, nem érti a játékba rejtett jelzéseket. De van kedve belevágni, megtanulni, hál’istennek. Együtt tanuljuk aztán, hármasban, közben a szülőkonzultációkon megbeszéljük, melyik játékjelenet mit jelenthetett, mit, hogyan lehetett volna és lehet majd legközelebb válaszolni, hogyan tud „belemenni” anyuka a gyermeke mesés játékvilágába. És láss csodát, pár hónap, és sikerül! – anyuka egyre ügyesebb, egyre önfeledtebb, egyre játékosabb. Közelebb kerülnek egymáshoz, a kislány egyre nyugodtabb, nyitottabb, békésebb. 

Nem szeretek a gyerekemmel már játszani, mert mindig játékrontó, ahányszor csak nekiáll a család egyet társasozni – mintha vérre menne a dolog, képtelen veszíteni, folyton nyerni akar, csal, átgázol másokon, dührohamot kap, ha valaki akár csak egyszer is megelőzi – hát játék az ilyen? 

Mi soha nem szoktunk játszani – jelenti ki egy anyuka legnagyobb meglepetésemre, a döbbenettől nem is tudok szólni, hiszen ilyet még nem is hallottam. Egy óvodás kisfia van, az anya-gyermek játékot figyelném meg, hozzám fordultak a gyerek beilleszkedési, viselkedési problémái miatt. És elhűlve látom, hogy tényleg nem tudnak, nem képesek együtt játszani. A gyerek persze próbálkozik, a maga módján, furán és sajátosan ugyan, de ott van időnként arcán az érdeklődés, a játéköröm, anyuka pedig ebből semmit sem vesz észre, nem is reagál, segítenem kell, de akkor sem megy. Megrendülten állapítom meg magamban, itt nemcsak a gyermek, hanem az anyuka is érintett lehet autizmusban. 

Apa ne, ne csináld, nem akarom! – sikítja a kislány, egy nagymama elmondása szerint, amikor az apja elkezdi csiklandozni. És csak csikizi, csikizi, végtelennek tűnő ideig, mert az apuka ezt játéknak hiszi, és

nem hiszi el, hogy a gyereknek ez kellemetlen. Ha kellemetlen, lehet játék? Persze, hogy nem. Ebbe a játékba beleszövődik az agresszió, a másik fél alárendeltsége, kiszolgáltatottsága. 

Sorolhatnám még a példákat, ebből a pár esetből kiviláglik, hogy a játék mindig játék valakivel, hogy kapcsolódás a másikkal, hogy öröm és élvezet – de akkor miért nem az mindig egy játékosnak szánt, vagy játékosnak hitt helyzet? Belezavarhatnak félreértések, rejtett, elhárított negatív érzések, gondolatok, sérülések, elutasítás, ezért is fontos megérteni a játék szerepét, és helyrehozni a lehetőségeit a szülő-gyerek kapcsolatban. Mert a gyermek játékvilágába való belehelyezkedni tudás a gyermeknek azt jelenti, hogy ő elég fontos, rá időt, energiát szánnak, őt megértik, vele jó lenni. 

Nézzük meg alaposabban, hogy mi is valójában a (gyerek)játék, milyen szerepe van a társas, érzelmi, kognitív fejlődésben. Induljunk nagyon messziről. 

Játék az evolúcióban 

„Az ember egy Nagy Játék résztvevője, melynek kimenetele számára is nyílt. Képességeit teljességükben kell kibontakoztatnia ahhoz, hogy „Játékos”, és ne a Véletlen játékszere legyen.” (M. Eigen és R. Winkler) A játék nem korlátozódik pusztán a gyermek, sőt az ember játékára sem. Meggyőződésem, hogy a világ rendjének alakulásában meghatározó szerepet játszik a játék, egészen tág értelemben. Az anyagi világ evolúciójának egységes elvei öltenek testet a játékban. A játékot „természeti jelenség”-ként értelmezve egyetérthetünk azzal a megállapítással, mely szerint a játék a maga véletlenből és szükségszerűségből adódó dichotómiájában minden történésnek az alapja. A játék természeti jelenségként átfonja a világ összes megnyilvánulási formáját, történéseit, folyamatait, mindenütt megtalálható, a feltételezett kezdetektől, az ősrobbanástól kezdve, az ember-nélküli világban, az ősember világában, majd a civilizációban, a társadalomban is. Alapvetően ugyanarról a mechanizmusról és jelenségről van szó, csupán más-más megjelenési formában, más közegben, más-más kvalitásban.  Az alábbi evolúciós szabályon alapul többek között a genetikai kód létrejötte, a nyelvek kifejlődése, a művészi fantázia képzetjátékai. A Játék elemei a Véletlen és a Szabály. A Szabály csak a Véletlen következményeit irányítja, a Véletlen viszont igen nagyszámú elemi esemény következtében statisztikai szabály lesz. A véletlen és a szabály mint kölcsönösen ható, egymást kiegészítő tényezők, alapvetően jelen vannak a játék valamennyi típusában. „A Véletlen és a Szabály dichotómiája minden természeti jelenségben megfigyelhető. Ami valaha az elemi részecskék, atomok és molekulák szintjén kezdődött el, az most agysejtjeinkben folytatódik.” (Eigen-Winkler) A kezdeti és határfeltételeket meghatározó szabályok és véletlenek együttesen vezetnek szinte kérlelhetetlenül az előre nem látható végkifejlet felé. És úgy gondolom, ebben az előre nem láthatóságban rejlik a játék kulcsa. Éppen ezért nehezen tekinthetjük valódi játéknak a játékos feladatokat, gyakorlatokat. Konrad Lorenz kiemeli: az evolúció a véletlen és a kiselejtezés elvén halad előre. Az élettörténés játék, amelyben semmi sincs rögzítve – a játékszabályokat kivéve. Az evolúció, jóllehet alapjában véve nem irányul célra, megismerési folyamat. A mindenki játéka mindenkivel nemcsak az élőlények és a szervetlen külvilág között folyik, hanem az élőlények számos faja közt is. A játék jellege nem mindig élet-halál harc, hanem gyakran összjáték. Az organizmikus kölcsönhatások sokasága teszi az evolúciót teremtővé. A mindenki játszmája mindenkivel elv az evolúciót előremozdító, fontos tényező, mivel az egyes életformák filogenetikai fejlődése szinte megáll, ha nem kerülnek összeütközésbe hasonló lényekkel.    

Miért játszunk? Miért van szükség a játékra? Ezek a kérdések igen gyakran megfogalmazódnak bennünk, amint a játékról kezdünk gondolkodni. S rögtön az értelmét, a célszerűségét kezdjük kutatni. A játék azonban paradox jelenség. Önmagának látszólag ellentmondó, különleges kategória. 

Önmagáért a játékért játszunk, a véletlen és törvény kombinációi kiszámíthatatlanságából eredő feszültség átéléséért, mely számunkra felfokozott, ugyanakkor pozitív töltésűvé váló izgalom megélését és fenntartását jelenti. A játékért, éppen mert sajátosan megalkotott szabályai következtében egy saját, a realitástól elkülönült világot teremt meg. A játékot végül is nem tarthatjuk értelmetlennek, helyesebben úgy fogalmazhatnánk meg, hogy „a játék túl van az ésszerűségen”. (Eigen – Winkler) Éppen ezért nincs helye a megtervezettségnek, a kiszámíthatóságnak, fontos a spontaneitás, a rugalmasság, a kvázi-realitás, az öröm és izgalom. A játék tehát a filo- és ontogenezis „szolgálatában áll” (másként fogalmazva nem létezhetne fejlődés nélküle), ezért létfontosságú tényezőként kell felfogni, mely az embert születése pillanatától kezdve jellemzi. 

Talán nem szükséges különösebben bizonyítani azt, hogy a játék rendkívül komplex jelenség, a játékba ágyazottan, azzal összefonódva fejlődnek az emberek különböző képességei: motorikus, percepciós, kognitív, érzelmi, szociális területeken. Az emberi értelem, intelligencia fejlődése pedig az életben maradás szempontjából volt szükségszerűség – az egyre változó, bonyolódó külső környezeti feltételekhez való szakadatlan alkalmazkodás folyamatában. A szelekció „versenyhelyzetében” „nyerő” variáns csak az lehet, aki megfelelő képességekkel rendelkezik a küzdéshez, tehát „fegyverei” működés -és harcképesek. Aki nem ilyen, az kiesik a versenyből. A változó környezet variabilitást és alkalmazkodóképességet követel még, melyet a tanulás képessége biztosít. A tanulás színterét és tevékenységi formáját pedig a játék jelenti a gyermekek esetében. A játékban kommunikatívan hatékony viselkedési elemek választódnak ki, finomodnak, ezek lehetővé teszik a viselkedési koordinációk, a kooperáció differenciálódását. 

„Az Élet irtózik a merev szabályosságtól” – írja Thomas Mann A varázshegyben. Eigen és Winkler a „szabadság” és az „emberi játéktér” közé egyenlőségjelet tesz: tér, ahol: „játszhatunk, szabadon mozoghatunk, és lehetőség van arra, hogy merjünk, reméljünk, higgyünk, szeressünk és bánkódjunk.” A Rendre azonban éppúgy szükségünk van, mint a játéktérre, és a fejlődés minden fázisában az Újnak össze kell mérnie magát a Régivel. Az élet csodával teljes rendje nem elsősorban a tér- és időbeli rendet jelenti, hanem inkább a szerveződés, az információ és az egyediség rendjét. Mindezen folyamatokat pedig át- és áthatja a játéktevékenység, mert az emberi rend megvalósulásához nem csupán a „hideg”, objektív megismerés szükségeltetik, hanem a reményre, szeretetre épülő humanizmus is.

A játék gyermeki jog 

Az igazán tág értelemben felfogott játék az emberek elemi szükségletének tekinthető, nélküle nem lenne élet, nem lenne fejlődés. A szabad, kreatív játék segíti a gyermeket emberré válni, és a felnőttet embernek maradni. Huizinga minden joggal nevezte az embert Homo Ludensnek, a „Játszó Embernek”. A játék életünket értelmessé teheti, a világot gazdagíthatja.  A tartalmas, az   életkornak megfelelő játék segíthet abban, hogy mindig értelmet találjunk és célokat az életünkben, és ne tévedjünk vakvágányra – még a kamaszkor zűrzavarában sem.  A játék kultúrája tehát elengedhetetlenül fontos egy társadalom kultúrájában. 

A játék előtérbe helyezése, megértése, sajátosságainak ismerete, alkalmazása egyben azt is jelenti, hogy a gyermek felé tisztelettel, elfogadással, megértéssel és megbecsüléssel közelítünk. A gyermek legfőbb joga – játékához való joga. Nemcsak mert a Gyermekjogi Egyezmény külön fejezetet szentel ennek. A felnőttek kötelessége az, hogy e jog érvényesülését a lehető legteljesebb mértékben biztosítsák. A kisgyermek játékban éli első éveiben életét, abban tapasztal, tanul, formálódik, kommunikál. A játék, mint humán erő formálja első emberi kapcsolatait, világba és önmagába vetett bizalmát, hitét, a világ felfedezésében rejlő, önmaga által megtalált örömöt.  A játék olyan egyedülálló közösségi tér, amelyben nem baj, ha nem vagyunk tökéletesek, szabad próbálgatni, tévedni és jóvátenni, alkotni és újraalkotni, örömteli élményeket egymással megosztani, segíteni, megérteni egymást. Fontos ez már a megszületés előtt is, a legfontosabb az első nyolc évben – hiszen soha nem pótolható hatásokat teljesíthetünk ki vagy éppen ellenkezőleg, hagyjuk elveszni azokat – melynek később érzékelhetjük káros hatásait, az emberi kapcsolatokban, teljesítményekben, a társadalmi folyamatokban. Nem mindegy tehát, megteremtjük-e gyermekeink számára a fejlődésüket elősegítő, esélyeiket megteremtő, javító életkörülményeket. Mely egyben gyermeki joguk is. Nemcsak a fejlettebb, az elmaradottabb térségekben is. Nemcsak az anyagi értelemben hátrányos helyzetű, nehéz sorsú, perifériára került gyermekek számára, hanem minden gyermek számára. 

A játékhoz való jog a gyermek egyik legfontosabb joga, melyet a felnőttek kötelessége biztosítani. A játék a legteljesebb társadalmi esélyegyenlőség megteremtésének korai és hatékony eszköze, hiszen egyaránt segít a kiemelkedő képességű gyermeknek tehetsége kibontakoztatásában, az átlagosan fejlődő gyermeknek harmonikus fejlődésében, és a sérült kisgyermeknek társadalmi beilleszkedésében. A játék terében a családi kapcsolatok harmonikusabbá, az esetleges fejlődési tévutak kiküszöbölhetővé, a képességzavarok jól fejleszthetőkké válnak. 

 

Játék és tanulás 

A játék életszükséglet, frissen tartja az agyat. Az ideális környezet játékos tanulási közeget biztosít a gyermek számára, és a korán jelentkező fejlődési problémák esetén kihasználja azt a lehetőséget, hogy az agy kompenzáló kapcsolatokat képes kiépíteni – mindez az első nyolc évben lehetséges, később már csak igen korlátozottan. A kreatív folyamatok, mondja Konrad Lorenz, az embernél, és csakis az embernél, sajátos értelemben vett játékok. A kíváncsiság motiválta tanulást már állati szinten is igen nehéz elválasztani a játéktól. Az ember munka közben is játékos lehet. A Homo Faber által előállított tárgy a Homo Ludens teremtő ereje által érdekes, önálló életre tesz szert, emeli ki. A kutatás és a játék közeli rokonságát hangsúlyozza, s a tudomány és játék (különösen a játékban megnyilvánuló exploratív viselkedés) összefüggéseit, a játék szabadságának filogenetikai előfeltételeit emeli ki a fejlődésben. A próbálkozást és tévedést, kísérletezést, alkotást és újraalkotást lehetővé tevő, szabad, kreatív, játékos korai tanulási környezet teszi lehetővé a későbbiekben az egyén számára a nyitott, problémamegoldó, divergens gondolkodás kifejlődését, az önálló, kompetens, szorongásmentes feladatmegoldásokat, az élet nehézségeivel való megküzdést, az alapvető készségek, képességek stabil kialakulását. 

A gyerekek esélye a tudás alapú, kreatív társadalom létrehozása. Az iskolai oktatás azonban csak akkor lehet sikeres, ha a gyermek a korai években kíváncsivá vált a világ dolgai iránt, ha motivált a tanulásra, ha izgalmasnak találja az ismeretek megszerzését, új dolgok felfedezését. A tudás megszerzése a kísérletezéssel, próbálkozással, tévedéssel és újraalkotással, a kereső – kutató viselkedéssel, játékos attitűddel lehetséges. Ezt csak a koragyermekkorban lehet kialakítani, később

már nem. A kisgyerekként érdeklődő, mindenre nyitott egyén fogja megszeretni a tanulást, és válhat belső indíttatásból hajtva – „széles látókörű diplomássá” később. Ha ez az indítás nincs meg, az iskolai oktatás nem tud szilárd alapokra építeni.

A koragyermekkori játék, mint tág értelemben vett, élményalapú tapasztalatszerzés, ismerkedés a világgal – minden tanulás alapja. A játék – mint tevékenység, a játék, mint gondolkodásmód, a játék, mint öröm és társas kapcsolat, s végül a játék, mint életforma – az az összekötő kapocs, mely életünket, a fejlődést, a felnőttek és gyermekek létezési módját sok tekintetben meghatározza – anélkül, hogy ezt felismernék vagy tudatosulna, netalán pozitív energiáit nemes célok szolgálatába állítanák. A gyerekek korai életkorban történő tanulása nem más, mint játéktevékenység. A köznapi értelemben vett játékon kívül játék a meggyőződéssel, szívesen végzett munka, a tanulás, a művészetek, a sport, az irodalom és akár a mindennapi tevékenységek is.  

A játék:

• gyermek „munkája”
• a gyermek egészséges fejlődésének létfeltétele
• aktivitás és kreativitás
• fejleszti a szociális képességeket, gazdagítja az emberi kapcsolatokat
• a gyermekek művelődésének, felfedező tanulásának természetes útja
• a játék alkotás és siker, erkölcs és humánum
• A játék szórakozás, öröm és élvezet 

És valódi ellenhatást biztosít a modern élet mindennapi stresszével szemben.  

A tanuláshoz szükséges képességek alulfejlettsége tömeges probléma az általános iskolás korosztályban (nyelvi fejletlenség, absztrakciós képesség gyengesége, a kreativitás beszűkültsége, a teljesítménymotiváció zavara) – e képességek kifejlődésének kritikus periódusa azonban az élet első nyolc éve! Pedagógiai kutatások által kimutatott összefüggés, hogy az első osztályos gyermekek fejlettségi szintje alapján bejósolhatók a gyermekek továbbtanulási esélyei. 

A koragyermekkori tanulás nem más, mint a gyermek természetes kíváncsiságából fakadó, önmagára és az őt körülvevő társas világra irányuló megismerés vágya és tevékenységei, melyek spontán, önindította, szabad akaratból fakadó, természetes örömmel motivált és jutalmazott folyamatok. A mesterkélt, direkt befolyásokat érvényesíteni akaró külső behatásoknak, szándékoknak a korai életkorban tehát nincs helye. Meltzoff, Gopnik és Kuhl, a téma elismert szakértői szerint a kisgyermekek épp eléggé okosak ahhoz, hogy érezzék, mi kell nekik, és tudjanak önállóan választani is. Az evolúció arra

képezte ki őket, hogy a körülöttük lévő valóságos világból tanuljanak, játszva, és a játékot élvezve. A legfontosabb, hogy a gyerekre elég időt és figyelmet szánjunk. Hagyjuk érvényesülni saját természetes képességünket arra, hogy segítsük őt a tanulásban. Nem tudatosan és szándékosan kell segíteni, a segítő hatások általában spontánok és tervezetlenek, a szülő-gyermek kölcsönhatás keretében formálódnak. A tudomány szerint nem kell semmi mást tenni, mint amit magunktól úgyis tennénk, amikor együtt vagyunk a gyerekekkel: beszélgetni, játszani, hancúrozni, viccelődni, odafigyelni rájuk. A tanulás és a tanítás módja nem rögzített, hanem folyamatosan változik, alkalmazkodik a környezeti hatásokhoz. 

Fontosak ehhez a megfelelő játékszerek, játékeszközök is. Tovább tart a játék, ha a tárgy sok lehetőséget rejt magában ahhoz, hogy a gyermek tájékozódó-kutató aktivitást fejtsen ki. Kiemelkedően fontos tehát a tárgyak újdonságértéke és variabilitása a fejlődés, a játék gazdagsága szempontjából. A játékszer meghatározó módon hat a cselekvés módjára, minőségére. Ezért a jó játékszer feltétlenül elősegíti a gazdag, változatos, fejlődőképes játékmagatartás kialakulását. (Például a natúr, változatos formájú fakockák, a különféle formájú, méretű és színű kavicsok, az agyag, a gyurma, az elnagyoltan kivitelezett bábuk). 

A kép forrása: https://anapfenyillata.hu/2016/06/21/keltsd-eletre-a-kavicsot/

A kíváncsiság, az érdeklődés, a csodálkozás – minden megismerés forrása. Erre ad hatalmas – és semmi mással nem helyettesíthető – lehetőséget a játék. Az elmélyült, hosszantartó játék megteremti annak a lehetőségét, hogy minél mélyebbre hatolhassunk az irreális, a titokzatos, misztikus sötétségbe, és minél több tényre derítünk fényt, annál inkább nő kíváncsiságunk és tudásvágyunk. Az önmagáért való tanulás jelensége a játékban érhető tetten, melynek során belső jutalmat élhetünk át. A játékban, annak egyre fejlettebb formában megjelenő típusaiban alakul a gyermek személyisége, bővülnek ismeretei, tudása, fejlődnek képességei, alakulnak jártasságai, készségei, válik kifinomultabbá érzékelése, fejlődik intellektusa (figyelme, emlékezete, gondolkodása, nyelve- beszéde), válnak árnyaltabbá interakciós, kommunikációs képességei, differenciálódik motivációs világa, optimálisan alakul én-fejlődése, magatartásvezérlése. 

Azt hiszem, a mai modern technikai játékok, „kütyük” tekintetében hatalmas vita van a szülők és a szakemberek körében is. Kell-e, jó-e, hogy már az óvodások (sőt, nem is egyedi eset már, hogy másfél éves gyereket láttam, ebéd vagy vacsora közben akár!) órák hosszat nyomkodják az okostelefonokat, tableteket, táblagépeket, játékokat játszva, „meséket” nézve rajtuk.

 

Megadják-e azokat a fejlesztő hatásokat, melyekről fentebb írtam? Jómagam azon a véleményen vagyok, hogy aligha. Ennek ebben az életkorban még nincs itt az ideje, és sok időt és lehetőséget von el a valódi dolgok, tárgyak, események megélésétől, megtapasztalásától, melyek élmény szinten épülhetnének be a gyermek személyiségébe, valóban gazdagítva azt. Az erdei, sáros, pocsolyás úton mezítláb tapicskolva, megcsodálva a szarvasbogarat és a surranó gyíkot, az lenne az igazi, testközeli, élménydús tanulás a gyermek számára. Talán túl régimódi lennék?  Gondoljuk át! 

 

Érzelmi-és társas fejlődés a játékban 

Az igazán tág értelemben felfogott játék szinte mindenben és mindenhol jelen van. Jelen van a kezdetektől: játékkal indul a szerelem, mely új életet adhat. S ha a szerelmi játékok gyümölcse megérkezik, az ő jöttével kezdődik egy új időszámítás – a kezdet akkor is játék: anya és gyermeke együttléte, egymásra hangolódása, ismerkedése örömteli, ellazult, behatárolatlan játékos cselekvésekben nyilvánul meg. A játék lehetővé teszi tehát, hogy társas kapcsolataink, a szocializációs folyamat örömteli, élvezetes és kellemes legyen, és ezáltal újabb szociális kapcsolatokra motiváljon, mely lehetővé teszi az Én differenciálódását, gazdagodását, megerősödését. A korai kapcsolatok a játék közegében formálódnak, s ahhoz, hogy a gyermek játékfejlődése kielégítő legyen, fontos, hogy gondozója játékos legyen, s jó játszótársa a gyermeknek, akinek sajátos gyermeki világába be tud illeszkedni. Az ilyen értelemben vett játékosság vagy játszani tudás megfelelő érettséget (talán bölcsességnek is nevezhetnénk) és érzelmi gazdagságot feltételez a felnőtt részéről. 

Intelligenciakutatások (Kalmár Magda) mutatták ki, hogy az intelligencia fejlődését befolyásoló tényezők közül a legfontosabbak a következők: családi légkör, a mindennapi élet megszervezése, a szülők interakciós stílusa, és a család intellektuális ösztönző hatásai, összefoglalóan a gyermek „otthoni tanulási feltételeinek” minősége. Kitüntetett jelentősége van az interakcióknak, melyek zöme játék közben valósul meg. A kapcsolat érzelemgazdagsága, játékossága, zavartalansága alapvetően befolyásolja azt, hogy mennyire lesz képes a gyermek önmagát megismerve, elfogadva mások szempontjait is figyelembe venni, megérteni, azokhoz alkalmazkodni. Ezekre a képességekre lesz nagy szükség az iskolai helytállásban, de akkor már ezeket késő kialakítani, befolyásolni is igen nehézkes. Ezért fontos a korai odafigyelés, segítő formálás. A korai, játékosan tükröző interaktív kapcsolat meghatározza, mennyire lesz képes a gyermek a szimbolizációra. Ha ebben a gondozóknak problémái vannak, az kihat a gyermek fejlődésére is. Ezért a szülők kommunikációs, interakciós képességeinek és kultúrájának, attitűdjeinek, játékképességének alakítása kulcskérdés a gyermek kognitív és szociális fejlődése szemszögéből. A játék összetartó ereje a családi szeretet és összetartozás kifejezője is. Az első három év a családi összetartozás érzését adja meg a gyermeknek, s azt, hogy biztonságban van, családjára mindig számíthat. Ez a biztos háttér szükséges ahhoz, hogy a gyermek meg tudjon küzdeni a későbbiekben a nehézségekkel, vállalni tudjon feladatokat, szembenézzen a kihívásokkal. Közösségi beilleszkedését az első, családban töltött évek segítik. A korai interaktív folyamatok az instrukciós tanítás egy intuitív formájának tekinthetők, melynek során a felnőtt képes olvasni és értelmezni a gyermek belső érzelmi állapotait, kifejező viselkedését, és külsőleg megfelelő módon megjeleníteni a gyermek számára – azaz megtanítani a gyermeket saját maga, majd a világ megismerésének módjára.

A játék értelmes alternatívája az unalomból vagy szorongásból eredő morbid „védekező” eszközöknek, mivel az igazi játék a tiszta morál szférájában játszódik, kizárja a gyűlölködést. A gyermek korán megtanulja a játék terében a szeretet, a kölcsönösség, a humánum erejét. 

Nagyon sokáig a játék nem csupán a gyermek, hanem a kapcsolat „nyelve” is lesz, és nemcsak azért, mert a nyelvi lehetőségek még korlátozottak. Ez a játék egy különleges, varázslatos érzelmi világot teremt meg csecsemő és édesanyja között, mely sok-sok öröm és gyönyörűség forrása, kellemes közös élményeket kínál, és mindenekfelett – a valósággal ellentétben -, ez egy veszélyektől mentes, biztonságos világ. A játék nyelvezete sokrétűen segít ezt közölni a csecsemő, a kisgyerek számára. Ha szerencséje volt, és az első időkben valóban egy ilyen biztonságos, barátságos, játékos közegből tudott indulni, akkor nagyobb eséllyel lesz majd ereje, bátorsága, valamint intellektuális, fizikai és érzelmi lehetőségei („hozománya”), hogy a külvilág felé fordulva, nemcsak megismerni próbálja, hanem megérteni és meghódítani is azt a maga számára. A játéknak a szelf (Én) fejlődése és szerveződése folyamatában is meghatározó és kritikus jelentősége van a kezdetektől fogva, hiszen a

figyelmes, játékos gondozói környezet fogja a világot a csecsemő számára megmutatni, saját tükrén keresztül, s ebben a tükörben láthatja meg önmagát a csecsemő is. A játékosság megakadályozza azt is, hogy valaki túlságosan önző és én-központú legyen, hiszen a valódi játék alapfeltételei a rugalmasság és a spontaneitás, a cél- és haszonnélküliség. A legtöbb gyerek szeret kommunikálni a játékban. Intimitást, közeledést és távolodást, feszültségtűrést, helyzetek megértését tanulja meg és gyakorolja a játékban. A másik gyermek nagyon fontos társ a játékban, mert az egyenrangú kommunikációs partner szerepét tölti be. Ez nagyon fontos a szülőkről való leválási folyamat zavartalansága érdekében. A szülőről pedig akkor lehet igazából leválni, ha megnyugtató, rendezett a kapcsolat – ha nem, akkor helyre kell hozni, amint lehet. A gyermek érdeklődését – motivációit – családi környezete alakítja. A minél korábban „szabad” játékra, kutató manipulációra ösztönző, és ennek feltételeit megteremtő környezet hatásai nélkülözhetetlenek a gyermek bátorságának, aktivitásának, kreativitásának és nyitottságának megfelelő kialakulásában. 

A játék világa olyan világ, ahol minden megtörténhet, s ahol minden lehetséges. Meg nem történtté tehető a rossz, legyőzhető a gonosz. A játék világa különleges: túl a realitáson, innen a fantázián. Kulcsár Zsuzsanna szerint kézenfekvő, hogy a játék és az önkontroll magasabb formái közötti kapcsolat létrejöttét az anya – gyerek kötelék alapozza meg, amelynek kontextusában a játéktevékenység zajlik. E kontextus felelhet meg a Winnicott – féle potenciális (köztes) térnek, mely a szerző szerint a játék és az emberi kultúra terepe, két játéktér (az anyáé és a gyermeké) átfedődése. Az emberi kultúrának ez az eredete teszi érthetővé a játék, művészet, tudomány, sőt a vallás interaktív jellegét, a kreatív emberi tevékenység nem önmagáért való, alapvetően altruisztikus természetét. Kulcsár kiemeli játék és agresszivitás negatív kapcsolatát, valamint a játék és az altruizmus, a szeretet szoros összefonódását. Az igazi játék a szeretet tere: kizárja a gyűlölködést, az agressziót. Ha a játék nyelvén beszélünk egymással, mindannyian megértőbbé, szeretetteljesebbé és nyitottabbá válhatunk. Ha a játék nyelvén beszélünk a gyermekkel, akkor tiltakozunk a gyermekek bántalmazásának minden formája ellen. Hiszen akik együtt játszanak, szeretik egymást. Akik együtt játszanak, biztonságban vannak. Akik együtt játszanak, megértik egymást. Akik együtt játszanak, azok egyenrangúak. A játékban a felfedezés örömével, kreatív úton lehet tanulni a világról. A játékban nem kell megfelelni, nem kell teljesíteni, nem lehet szorongani. 

A játékban „elmondja” a gyerek a legféltettebb titkait, megpróbálja feldolgozni nyomasztó élményeit, félelmeit, fájdalmait – segítséget várva és remélve. A felnőttek kötelessége lenne segíteni abban a gyerekeknek, hogy legyen hol, legyen kinek (játékban) „elmondaniuk” gondjaikat, amikor még nem késő! Azt is, amit nem lehet szavakban kifejezni. Különösen nagy szükségük van erre azoknak a gyerekeknek, akiknek nehezebb életet szánt a sors: a sérült, a hátrányos helyzetű, a kisebbségi, a nehéz körülmények között, szeretetlen családi környezetben élő, a fizikailag vagy lelkileg bántalmazott gyermekeknek.

A gyermeki játéktevékenységet az anyai jelenlét serkenti. A játék szociálisan motivált tevékenység, „inspirációt” igényel. Ha ez nincs meg, a játékosság helyére az üresség, a depresszió vagy az agresszió lép. Aki nem inspiráló helyzetben is tud játszani, különleges tartalékokkal rendelkezik, amit feltehetőleg a kora gyermekkorban megélt anyai szeretetből táplálkozik, hívja fel a figyelmet Kulcsár Zsuzsa. „Az élet szép” c. filmben Guidot, aki félzsidó, koncentrációs táborba viszik családjával együtt. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat, és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami körülveszi őket tulajdonképpen egy nagy játék, amelyben a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők. Benigni az önfeláldozás, a szeretet és a védelmezés filmjét készítette el. És a játék megrázó erejét, játék és szeretet összekapcsolódását, a játék életmentő hatását is megtapasztalhattuk a filmben. 

Összegzésül

A játék összetartó ereje a családi szeretet és összetartozás kifejezője is. A gyermekkor – annak is az első nyolc éve – kritikus (vagy szenzitív) periódusnak tekinthető a játék alakulása szempontjából is, illetve a személyiségfejlődésre kifejtett óriási (később nem, vagy csak nagyon nehezen „behozható”) hatásai miatt. Talán mindenki előtt közismert vagy könnyen elfogadható tény, hogy az óvodáskorában „nyitott”, aktív, kreatívan játszó gyermekből felnőttkorára érdeklődő, sokoldalú, alkotó ember lesz. A legtöbbet tehát akkor tehetjük gyermekeinkért, a felnövekvő nemzedékért, ha már a kisgyermekkorban megteremtjük számukra az alkotó játékhoz szükséges feltételeket. A kreatív folyamatok az embernél sajátos értelemben vett játékok – ami annyit jelent, hogy tanulás is játék útján valósulhat meg, a nem célvezérelt tevékenységben. A játék szabadsága az egyes ember képességeinek határait tágítja soha nem ismert méretűvé, ami által a társadalom előrehaladása és gazdagodása valósulhat meg. A kreatív ember egyidejű bölcsessége és gyermekisége (játékossága) teszi lehetővé, hogy a divergens gondolkodás útján új, eredeti ötletek valósulhassanak meg. Ez még jellemző az óvodákban, hála az óvodapedagógusok kreativitásának, játékosságának, életörömének, gyermeki világlátásának. Sajnos, az iskolában már sok esetben elvész ez a lehetőség. 

A játék segíti a gyermeket abban, hogy – főként nem verbálisan – kifejezze legbensőbb érzelmeit, indulatait, élményeit, feszültségeit, vágyait, fantáziáit, a játék síkján megoldja kínzó konfliktusait, problémáit. Egy misztikus, mágikus világban, ahol minden lehetséges és minden megtörténhet – a kisgyermeknek is van akkora hatalma, hogy alakítsa a valóságot, ha az megsebezte vagy elviselhetetlen terheket rakott a vállára. Játékban lehetőség van a szublimációra: az alacsonyabb rendű ösztöni indítékok szellemi tevékenységre való átváltására, vagyis megtisztulásra, felemelkedésre. Bettelheim szerint a játék azért oly fontos a gyermek életében, különösen a képzeletgazdag játék, mert segít a külső és belső világot integrálni. A gyerek a játék során megtanulja, hogy egy világ ura lehet, de csak egy kaotikus világé. Ha boldogulni akar a világban, akkor fel kell adnia „infantilis” vágyát a mindenhatóságra, és kompromisszumot kell kötnie vágyai és a valóság kemény törvényei között. 

A játékos korai interakciók nemcsak az érzelmi és a szociális fejlődés kulcsfontosságú motorja, hanem meghatározó a korai kognitív – értelmi, megismerő – teljesítmények és képességek szemszögéből is. A játékosság és a divergens gondolkodás, a kreativitás, és hosszú távú hatásai (a világhoz való általános hozzáállás, problémák keresésére és megoldására koncentrálás, új összefüggések keresése, eredeti ötletek kidolgozása, új dolgok kipróbálása, kísérletezés és spontán helyzetek felhasználása) közötti kapcsolatot emelném ki. A megtalálás korántsem jár akkora örömmel, mint a keresés, annál inkább élvezetes a megoldási mód megtalálásához vezető út – különösen, ha az igazán eredetinek tekinthető. És a megtalálás után újból újabb célok (és akadályok) kitűzése és újabb problémákra való nyitottság és koncentrálás – mely a játék lényegi ismérvének tekinthető (Grastyán után szabadon). Aki értelmet lel saját gondolataiban, azt kreatív fantáziája el tudja szórakoztatni, bármilyen, esetleg embert próbáló körülmények közé kerüljön is. A játszani tudás tehát hatalom, erő és fejlődési lehetőség. 

További írások, blogok, információk megtalálhatók a honlapjaimon. 

www.kapcsolatszerviz.hu        www.eignerbernadett.hu     www.mikkamakka.hu

A képzésekhez kapcsolódnak a közelmúltban megjelent szakkönyveim, a Játékterápia sorozat első két kötete, A korai szülő-gyermek kapcsolat, és az Érzelmi-és viselkedészavarok, pszichopedagógia. Könyveimet itt találod, a Móra Kiadónál: https://mora.hu/alkoto/dr-eigner-bernadett és a könyvesboltokban is. Saját megközelítésem, a Játékos Megértő Nevelés szemléletével igyekszem segíteni a szülőknek, a Baj van a gyerekkel?! Bajban a szülő?! c. kiadvánnyal, és a Mindent a családról sorozat köteteivel: https://mora.hu/konyv/baj-van-a-gyerekkel-bajban-a-szulo-zsebkonyv-szuloknek-gyorssegely-a-problemak-megoldasahoz-a-jatek/

https://mora.hu/konyv/szulo-szuletik-teremtsd-meg-azt-a-csaladot-amire-mindig-is-vagytal/

https://mora.hu/konyv/gyerek-szuletik-kulcs-a-biztonsagos-oromteli-kotodeshez

 Szeretettel: Bernadett 

Dr. Eigner Bernadett PhD

pszichopedagógus, gyermekterapeuta, integratív játékterapeuta