Segítség, válnak a szüleim! (1)

 

 

A válás igazi vesztesei?! Gyerekek válás előtt, közben és után. Hogyan segíthetünk?

 

Írta és összeállította (2)
: Dr. Eigner Bernadett Phd
www.kapcsolatszerviz.hu  [email protected]

Manapság minden második házasság válással végződik, így igen sok gyerek érintett. Nem a gyerek akarta
a válást, ő akaratán kívül sodródik ebbe bele, és lesz résztvevője, és bármennyire is igyekszünk, ez
stresszhelyzet, krízishelyzet, sok a feszültség, összezavarja a gyermeket, de nem szükségszerű az, hogy
súlyosan sérül, vagy traumatizálódik. Ez akkor történik meg, ha egyéb tényezők is fennállnak, deviáns
szülők, agresszió, manipulációk, konfliktusok, durva veszekedések is jelen vannak. Elég sok kérdés
felmerül, ha a válásra és a gyerekekre gondolunk. Ezekből igyekeztem összeszedni sok fontos, gyakran
felmerülő kérdést. Jómagam is elváltam, és én is úgy indultam neki, ahogyan sok szülő, hogy a szövetség
életre szóló lesz. Akkor döntöttem mégis a válás mellett, amikor rádöbbentem, hogy a saját viselkedésem
változása már nem tesz jót a gyermekeimnek, és amikor rájöttem, hogy a látott, érzékelt szülői
párkapcsolati minták beépülése majdani saját párkapcsolataikra is negatív kihatással lehet. Arra nagyon
figyeltem, hogy a válás ne háborúskodás legyen, hogy szem előtt tartsuk a gyermekek érdekeit.

Menni vagy maradni? Mi a jobb a gyereknek?

A gyerek szenved a szülő boldogtalansága miatt. Akkor ésszerű a gyerek érdekei miatt a házasság
fenntartására törekedni, amíg a szülők kapcsolatának van perspektívája, közös konfliktusmegoldások még
lehetségesek.

Szükséges rossz, vagy lehet jó is a válás a gyereknek? Hogyan lehet, lehet-e jól csinálni?

Maga a válás-e az, ami „megbetegít”, vagy inkább a szülők – már a válást megelőző konfliktusai, vitái,
veszekedései, a feszült légkör az, ami rossz hatással van a gyermekre? Sokszor nehéz ezt elkülöníteni, de
azt ki lehet jelenteni, hogy önmagában a válás nem feltétlenül patologizáló tényező egy gyermek életében,
inkább az azt megelőző időszak és a válás lefolyásának, utóhatásainak minőségi jellemzői miatt lehet az,
ami miatt a gyermek testi-lelki-mentális működésében zavarokat fog mutatni.

A gyermekek leggyakoribb tünetei a válás után: általános nyugtalanság, evési kényszer, táplálkozási
problémák, alvási nehézségek, álmatlanság, ágybavizelés, viselkedési tünetek, furcsaságok, fegyelmezési
problémák, lopás, hazudozás, pszichoszomatikus tünetek, szenvedés a szorongás, nyugtalanság és
veszteség miatt. Szinte mindig megemelkedik az agresszív feszültség szintje, mely sokszor haragos, dühös
reakciókban jelenik meg. Gyakori még a szorosabb függőség, kapaszkodás, és/vagy szociális és érzelmi
visszahúzódás. Ezekhez társulhatnak koncentrációs nehézségek, figyelemzavar, teljesítményproblémák,
zavarok. TÜNETEK – élményreakciók vagy neurotikus konfliktusok? Esetleg súlyos hiányállapotok? (Spieldiagnosztikai kategóriái) Ha az átélt élmény hatására létrejövő átmeneti reakció, az
természetes, „normális”, kezelhető, általában tanácsadás elegendő segítségnyújtás. Amikor
már a tudattalan szintjére kerülnek a konfliktusok és eltagadott, elhárított érzések, akkor van meg a veszély
a gyermek sérülésére, traumatizálódására, ekkor komolyabb terápiás segítségre is szükség lehet, a
gyermeknek, és tanácsadás a szülőnek. A hiányállapotok azt jelentik, hogy vannak olyan szélsőséges
esetek, amikor a légkör a családban eleve deviáns, maguk a szülők esetleg alkoholisták, szerfogyasztók,
bántalmazók vagy elhanyagolók, ilyenkor az alapvető hiány a szeretetteljes, elfogadó környezetben van,
és erre jön még rá a válási krízis és stressz. Ezek a legsúlyosabb esetek, mindenképpen pszichoterápiás
vagy akár pszichiátriai kezelés is szóba jöhet. Minden esetben fontos a gyermek lelki helyzetének
megértésére törekedni! Olyan nincs, hogy Pistikének nem jelentett semmit a válás, észre sem vette, vagy
Julikát nem terhelte meg ez az egész, mert nem látszott rajta semmi. Sokszor mélyebben húzódnak a
reakciók, és a gyermek szándékosan vagy önkéntelenül ezeket elrejteni igyekszik a külvilág elől. A gyermek
tudattalan fantáziájában pl. az anya elüldözte az apát, ezért haragszik rá. De az anyának van kiszolgáltatva,
és lojális is szeretne vele lenni, meg persze szereti is, ezért ezt a haragot elfojtja. Ha már a tudattalanba
kerülnek a konfliktusok, és élénken alkalmaz a gyermek ELHÁRÍTÓ MECHANIZMUSOKAT, akkor kerül
veszélybe a gyermek lelki és mentális egészsége, akkor valószínű, hogy traumatizálódott a válás során. A
tünetek lehetnek látható és nem látható válási reakciók, lelki vagy viselkedéses szinten megjelenők. Fontos
hangsúlyozni, hogy nem feltétlenül látszik a gyereken, ha súlyosan megterhelte a válás, vagy a válás körüli
történések, nem feltétlenül függ össze a tünet súlyossága és a lelki sérülés nagysága. A széles körben
elterjedt alkalmazkodási koncepció szerint a tünetek fellépése és eltűnése azonos a pszichés problémák
fellépésével és eltűnésével. Vigyázat, mert a gyerek szenvedhet, életre szólóan traumatizálódhat is, míg a
szülei és a környezete semmit nem vesznek észre! Lehet, hogy csak késleltetve, vagy felnőttkorban
derülnek ki a súlyos megterhelések, sebek és traumák.

A gyerekek reakciója (gyász, düh) jó, ha nem tudnak reagálni, akkor közvetlenül traumatizálta őket a
válás. Úgy érzik, hogy védtelenek, hogy teljesen magukra maradtak, hogy legyőzték őket, elveszítik az
életképességüket, az önértékelésüket, már nem azok, akik voltak. Van, hogy traumává válik a válás, de ez
nem feltétlenül szükségszerű.

A válás természetesen nem jó egy gyereknek, mert szeretné a szüleit egy párként, egy szövetségként látni,
ez a gyermek szükséglete. Soha többé nem lesz ugyanaz a kapcsolata a gyereknek a szüleivel, tehát valami
alapvető, valami fontos megszakad, elvész. A válás veszteség, ezért a gyermek számára egy gyászfolyamat.
Soha többé nem lesz ugyanolyan a kapcsolata a gyermeknek a szüleivel, és az a remény szűnik meg, hogy
a szülők mégis együtt lesznek. Ez a reményvesztés az, ami a szükséges rossz, és át kell menni rajta a
gyermeknek, rendkívül ijesztő, pánikkeltő érzés, el kell engednie ezt a vágyát, el kell fogadnia ezt a
szakadást, ami a szülők között óhatatlanul realizálódik. De a gyerekben sose szűnik meg az a remény, hogy
a szülei majd valamikor mégis együtt lesznek.

Gyászfolyamat azért is, mert nincs arra jó megoldás, hogy mindkét szülőjével ugyanazt a kapcsolatot tudja
megtartani, mennyiségben és minőségben is. Elvész a napi szintű kapcsolat a szülőkkel, vagy felváltva
valamelyik szülővel, és ez nagy hiány, törés egy gyereknek, és ezt a szülők nem igazán szokták felismerni,
figyelembe venni. A gyermeknek mindkét szülőjére ugyanúgy szüksége lenne!

A gyermek szükségleteit, igényeit, az ő gyászát, gyászfeldolgozási törekvéseit, érzéseit sajnos, nagyon
nehezen tudják a szülők felismerni, tekintettel lenni rá, segíteni neki, mert maguk is krízishelyzetben
vannak, amelyben a fókusz a saját nehézségeikre, konfliktusaikra, veszteségeikre irányul, és ők maguk is
segítséget igényelnének ebben a talajt vesztett helyzetben.

Éppen a múlt héten keresett meg egy édesanya, az óvodás fia problémáival, de az első beszélgetésen szinte
csak pár szó esett a gyermekről, az összes többi mondat lavinaként zúdult rám, ami az anya talajt vesztettségéről, magányáról, mindennapos küzdelmeiről, veszteségeiről és félelmeiről szólt.
Markánsan példázza azt a helyzetet, amikor annyira lefoglalják belső feszültségei, hogy nem
képes „kifelé”, a gyerek felé nézni, mert ő maga bezárkózott, beszűkült állapotban van. A szülő érzelmileg
leterhelt, a gyerek a perifériára kerül, nem tud a szülő még az ő bajaival, igényeivel is foglalkozni, mert
leköti a sajátja. A férje csaknem másfél évvel ezelőtt meghalt. Miért is hozom akkor ide, a válás
témaköréhez? Mert a két óra alatt körvonalazódott, hogy a váláshoz vezető folyamat zajlott a két ember
között, és a válás meg is történt volna, ha a férfi nem választja inkább a halált. Uralta az életemet, ő döntött
mindenben, intézkedett, agilis, vehemens ember volt, rátelepedett mindenkire, ha ő nem halt volna meg,
akkor 1-2 éven belül elváltunk volna. Iszonyú elvárásai voltak a gyerekek felé is. Nagyon dühös voltam rá,
mondja sírva, mert itt hagyott engem, amikor annyira két emberre épült minden. Úgy lépett ki, hogy ne
kelljen még egyszer elválnia. Már nem tudtunk beszélgetni. Nem tudom, hogy kellett volna jobban csinálni,
jelenti ki. A helyzetet nehezíti, hogy a férfi elvált volt, három gyermekkel, és most még az első házasságból
született gyerekekkel és anyjukkal is iszonyú küzdelmek, harcok mennek a hagyatéki eljárásban. Most
valami más kellene: életcél. Imádom a gyerekeket, de most már rólam is szóljon az élet. (A 2. és 3. gyerek
véletlenül jött, apa először csak egyet akart, aztán ő volt az, aki a gyerek megtartása mellett döntött). Vagy
róla kellene, hogy szóljon? Végül is most Pisti miatt vagyok itt, eszmél anyuka…

Ő bizonytalanná vált az apja halálával. Felszabadult, fellélegzett, de ő maradt az egyetlen férfi a családban.
Érzékeny, befolyásolható.

Ez a kisfiú öt éves korában maradt egyedül, és maradt „a férfi” a családban. Miért nem jó, ha ezzel a
szereppel terheljük meg a kisfiúkat idejekorán nagy terhet rakva a vállukra? Olyan nagyot, amelyet nem
bírnak el, és a saját személyiségükkel fizetnek érte. A felnőtt férfi szerepét vinni egy kisgyermeknek, akinek
magának is felnőtt támogatására lenne szüksége, megoldhatatlan feladat. Pedig sok egyedülálló édesanya
szájából hangzik ez el, néma, kimondatlan elvárásként, mely súlyként nehezedik a gyerekre. A férfi
pótlásának feladata pedig sokszor abba torkollhat, hogy az anya párkapcsolati pótlékként is „használja” a
gyerekét, szintén felnőttesítve ezzel őt. Vigyázni kellene pedig ezzel, mert félő, hogy majd felnőtt korában
nem lesz képes normális párkapcsolatra a gyermek, nem fog tudni leszakadni az anyjáról, állandóan őt
fogja majd kísérgetni, pátyolgatni, saját párja, neje elé helyezve anyját. Erre is mondok egy példát a saját
praxisomból. A szülőkonzultáció során, melyet az óvodás kisfiú anyukájával tartottam, anyuka panaszolta,
hogy úgy érzi, mintha férjének a valódi felesége inkább az anyja lenne. Vele beszéli meg a fontos dolgokat,
a pénzügyi döntéseket előbb, mint a párjával, napi szinten telefonkapcsolatban vannak, teljesíti anyuka
minden kívánságát, és egy sajátos kommunikációs kapcsolatban vannak, érzelmi zsarolásos játszmában,
ha anyuka kicsit is azt érzi, hogy nem ő van az első helyen, és háttérbe szorítja őt a felnőtt fia. Ennek a
felnőtt férfinak két éves korában váltak el a szülei, anyjának nincs, és soha nem is volt tartós párkapcsolata
azután, a fiával való viszonya helyettesít mindent. A fiú korán arra kényszerült, hogy mindent ő intézzen,
valóban mint egy felnőtt férfi, anyagi és kapcsolati biztonságot teremtsen az anyja, illetve kettejük
számára. Nem tudott leválni anyjáról, kívánságainak teljesítését érzi a legfőbb feladata. Ettől párja azt érzi,
hogy ő kiszorul ebből a „szerelmi kettősből”, és csak második lehet a történetben.

Mint látjuk, itt is egy korai válásra került sor, és a kisfiú férfi minta, apai támogatás nélkül maradt. 

Az sem mindegy, milyen volt a szülők válása. A válás típusai:

  •  viharos, veszekedésekkel, háborúskodásokkal, konfliktusokkal tarkított kapcsolat, amiben esetleg
    bántalmazás is jelen van vagy lehet
  •  kölcsönösen kihűlt kapcsolat, de tudnak szülőként együttműködni
  • közös megegyezéses válás – nincs vita, nem nyílt a feszültség, de ott a sok elfojtott harag, indulat,
    amit érez a gyerek is, a szülők szeretnek abban tetszelegni, hogy ők milyen szépen, kulturáltan
    váltak el
  •  közös megegyezés van, de az egyik az elhagyó fél – az egész helyzetet belengi a rossz
    hangulat, szomorúság, depresszió, elhagyatottságérzés, harc, bűntudat. Aki elmegy,
    mindig bűntudatos, de ez sokszor tudattalan. Az elhagyó fél sokszor bűntudatos jóvátételi
    törekvésekbe kezd, kárpótolni, kompenzálni akarja gyermekét a veszteségeiért, a saját „bűneiért”.
    A kompenzálás következménye pedig még az, hogy nem meri úgy szabályozni a gyerekét, ahogyan
    szeretné, túlságosan elnéző, engedékeny lesz. Az elhagyott fél sokszor depresszióba esik,
    lehangolt, a gyermek ezt végigasszisztálja, nem mer örülni esetleg annak sem, amikor a másik, az
    elhagyó szülőnél jól érezné magát. Az elhagyott fél el van borítva a gyászától, de a gyerek is
    gyászol, csak ebben egyedül marad, senki nem segít neki.

Gyakori, hogy az egyik fél a másikat hibáztatja. Tipikus, hogy anyuka szidja apukát, hogy ez a gazember,
szoknyapecér, stb. nem volt tekintettel a családjára, önző módon a saját vágyai után ment, egy felelőtlen,
link, nemtörődöm, érzéketlen alak, aki elhagyta őket. A gyerek felfogja, hogy az apja valami rosszat csinált,
és arra gondol, hogy most akkor ő a rossz apának a rossz gyereke? A gyerek anyánál maradt, de amikor
apjánál tölti a láthatási időt, rossz érzése van, mert mintha az anyját bántaná azzal, hogy ő ott jól meri
érezni magát, ettől a gyerek meghasonul, alakoskodásra kényszerül.

Kapcsolat apával. Anya és apa már nem szeretik egymást, de mindketten szeretünk téged. Mit gondol erről a gyerek?Félelmetes lehet számára, hogy a szeretet megszűnhet egyik napról a másikra. Indokok sem nagyon vannak, ezért még inkább szorongató érzés lehet a gyermeknek. Az otthon maradó szülő bűntudatának kivetülését elutasításként érzékelheti a gyermek, megzavarodhat ettől, nem tudja,
mennyire szól ez neki. Neki mindkét szülőjére ugyanúgy szüksége lenne, és ugyanúgy szereti mind a
kettőjüket, az apai jelenlét csökkenése főleg a fiúk esetében lehet további nehézségeket okozó tényező.

Egy esetpélda: bántalmazó (párkapcsolatban), felelőtlen, kiszámíthatatlan, link, függő apa – az exnej
leírásában. Anya kezdeményezi a válást, a fiú sokáig rá sem néz, elkerüli a tekintetét. Anyában ezért erős
a bűntudat. Apa nem érti a válást, ő mindent megtett. Viharos, harcokkal teli válási folyamat, bírósági
procedúra, pszichológiai vélemények, apát kiiktatta volna a gyerekek életéből az anya, de ez nem sikerült,
apa kéthetente hétvégét, és hétközben két napot kap. Erős különbségek az életmódban, életvitelben,
ebből sok konfliktus, hibáztatás az anya részéről. Nyilván apa jóvátételi törekvései is szerepet játszanak
ebben, a saját bűntudatából fakadóan (elkényeztetés programokkal, anyagi javakkal, ami anya félelmét
erősíti, hogy ezzel ő nem tud versenyre kelni, és elveszítheti a gyermeke ragaszkodását). A gyerek erős
vesztesége az apa elvesztése, úgy érzi, kirekesztődik, egyedül marad, beszorul a „két nő” közé, akikkel apa
sem szeretne együtt lakni, lenni. Többször kijelenti anyjának: anya, én elválok tőled, és apához költözöm.
Lehet, hogy ez lenne a megoldás? A gyermek a nagy különbségek és az otthoni női fúzió miatt is
alakoskodásra kényszerül, elfojtásokra, melyek a kortársak manipulációjában, negatív befolyásolásában
jelennek meg, jelentős óvodai panaszokat okozva.

Érzékeny korban kerül sor az apa elvesztésére – az ödipális folyamatot zavarja meg, és a férfi nemi identitás
kialakulásának normális esélyét, melyhez szükséges lenne az apa jelenléte, és az anya férfinem iránti
pozitív viszonyulása. Az azonosítás (identifikáció) során szinte összeolvadunk a másikkal, általa létezést
jelent, egyfajta mi-érzést, amit befogadunk önmagunkba. Ez a szocializáció legfontosabb hajtóereje. Boti
is erősen azonosít (és erősen hasonlít is karakterében, temperamentumában) apjával. Apja a szükséges
érzelmi védelmet is megadta neki, ezért jobban elviselte anyja irányítását, uralkodó természetét. (A válás
után elfojtotta anyja iránti indulatait) Az, hogy apja nélkül kell élnie, nemcsak a szeretett személy
elvesztését jelenti, hanem azt, hogy saját azonosságát veszítette el. Az apa szinte magával vitte a kisfiú
minden férfias tulajdonságát, önbecsülését, erejét, a férfivá válás lehetőségét, a válás tehát szinte
kasztrálta őt, kétségbeesés, magára hagyatottság, legyőzöttség érzései uralhatták el.

Mikor jó a válás? Van-e optimális időpont a válásra? Kivárjuk-e, míg nagyobb lesz a gyerek? A válás
hatásai egészséges gyerekekre a különböző életkorokban.

  • 6 éves kor alatt             
     
    Olyan erős bizalomvesztéssel járhat a válás ebben az életkorban, hogy veszélyeztetni fogja a felnőtt párkapcsolatot. Veszélyeztetett azért is 6 éves kor alatt a gyermek, mert még nem ért meg sok mindent. 6 éves korig alapvető szükséglet a kötődési szükséglet. A korai kötődési folyamat, a kapcsolatba vetett bizalom alapvetően megsérülhet, az elhagyás, az elszakadás, a veszteség súlya az alakuló kötődés miatt sokkal nagyobb lesz, lehet, mint később. Elég, ha csak Erikson pszichoszociális fejlődés-elméletének első fázisára gondolunk. Minden életszakasz váltáskor pszichoszociális krízist, konfliktust élünk meg, melyek adekvát megoldása szükséges a következő életszakaszba lépéshez. Erikson felosztása az adott korra jellemző krízisek és elérendő értékek alapján történik, középpontban az identitás keresése áll. Az első négy korszak a születéstől a gyermekkor végéig tart, az ötödik a serdülőkor, az utolsó három pedig a felnőttkort foglalja magába. Az első szakasz az ősbizalom vagy bizalmatlanság szakasza, 0-2 éves korig tart, és egész életre kitartó attitűd alapozódik meg. A következő szakasz az autonómia vagy a szégyen és kétely stádiuma, a gyermek 2-3 éves kor közötti időszaka. Ebben az életkorban a gyermekek vagy megtanulják akaraterejüket, önkontrolljukat gyakorolni, vagy bizonytalanokká válnak, és kételkedni kezdenek abban, hogy ők is képesek a kihívásoknak eleget tenni. A harmadik szakasz az óvodáskorra (3-6 év) tehető és a kezdeményezés vagy bűntudat dimenzióján értelmezhetjük. Ebben a korban a gyermek fokozatosan leválik környezetéről, független lesz, rengeteg kezdeményező képességgel rendelkezik. Mindent meg szeretne tapasztalni, önálló akciókat kezdeményez. Ha nem ütközik akadályokba, és biztosítják számára az önállóan végzett munka lehetőségét, akkor a későbbiek folyamán a gyermek kezdeményezővé válik, kreatív lesz, képes lesz örülni teljesítményének. Ellenkező esetben állandó bűntudat kíséri, mindig szorongani fog attól, hogy valamit nem helyesen cselekszik, kétségei lesznek saját erőforrásait illetően.Anya-gyermek kettős krízismodell lehetősége. Szeparációs szorongás felerősödhet: az egyik szülő kilépése azt jelentheti, hogy minden, eddig biztonságot jelentő kapcsolat váratlanul megszűnhet.A gyermek összekapcsolhatja a halállal is fantáziájában az egyik szülő eltűnését. Hanna is ettől félt, amikor apja átmenetileg elköltözött. A végleges veszteségtől is, hogy apjának más barátnője lesz, és már a lánya nem is fogja érdekelni. Ekkor kezdett a konyhában tenni-venni, apjának kávét adni, kiszolgálni, anyjára pedig neheztelni, hogy ő üldözi el, mert nem szolgálja ki megfelelő mértékben. Így az anyja helyébe kezdett lépni a kislány, ezt átbeszéltük anyával a szülőkonzultáción, és hogy ne támogassa az anya a gyermek ilyen törekvéseit.A gyermek számára az egyik szülő távozása visszautasításként jelenhet meg, a gyermek elveszíti saját
    szerethetőségébe vetett hitét. Ennek kompenzálására szolgálnak az elvesztett szülő visszaszerzéséről szóló fantáziák.

Normál reakciók: fokozott ragaszkodás, rémület, regresszió, elhagyástól való félelem

Zavarok az alkalmazkodásban: depresszió, tartós önvádlás, enuresis – ágybavizelés (visszaesés),
játékokban visszaesés, a játékokban az agresszió szintjének megnövekedése

A rendezvényen itt merült fel egy kétéves kislány szüleinek részéről, hogy legyenek-e még közös
együttlétek, apa feljöjjön-e, fürdessen-e, hogyan csinálják. Ők nem mondták meg a gyermeknek, hogy apa és anya elvált, apa különköltözött. Fontos lenne pedig minden életkorban elmondani a gyermeknek, függetlenül az életkorától, hogy mi történt, mit és hogyan döntött anya és apa, mi és hogyan lesz ezután,mi fog változni, mi az, ami állandó marad. A gyermekeknek nagyon érzékeny antennáik vannak, mindent érzékelnek, mindent „tudnak”, nem szabad becsapni őket, mert az megzavarja őket, és megtanulják az alakoskodást. Nem szerencsés, ha válás után még feljön apa anya lakásába fürdetni, játszani, mert akkor határátlépések vannak, összezavarodik minden, nem lehet tudni, hogy akkor most mi a helyzet, vagy esetleg az eredeti helyzet még visszarendezhető-e. Ha a szülők biztosan eldöntötték, hogy elválnak, és semmiképpen nem szeretnék már együtt folytatni tovább, akkor ezt egyértelműen kell a gyermek tudtára hozni, nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. Ugyanúgy megmarad és szereti őt mindkét szülője, akihez külön-külön kapcsolódhat, de már együtt nem, mert anya és apa új életet kezdett, önálló életvitellel, lakással. Mindkét élettérben biztos helye kell, hogy legyen a gyermeknek, hogy otthon érezhesse magát, de itt is hangsúlyozom, hogy valamelyik színtér legyen AZ OTTHON, ami az állandóságot, biztonságot adja meg a gyermeknek. Fontos, hogy mindkét szülő tudja, hogy hol tölti az idejét a gyermek, milyen körülmények között, tehát nézhesse meg az egyik szülő, hogy milyen szobája, helye van a másik szülőnél a gyermeknek. A felelősség, a szülői szövetség egész életre szól, tehát fontos a folyamatos egyeztetés, egyetértés, hasonló elvek, keretek alkalmazása, a korrekt kommunikáció.

Mire van szüksége a gyermeknek, mi az ő mindenek felett álló érdeke? Ő mit szeretne, megkérdeztük?Válás gyerekszemmel.

Vajon mit ért a gyerek a válásból? Papa örökre elment, vagy visszajön? Véglegesség, visszavonhatatlanság megértése. Barna első szülői interjú: a szülők szerint rend van a gyerek fejében – különélés van, különköltözés már régebben megtörtént –, de a családlátogatás alkalmával mindenki otthon van, anya és új párja, másik anyától született gyermeke, az apa, a gyermekek, nehéz kiigazodni, hogy ki kicsoda, milyen szerepe van. Én is tépném a hajam ettől, fogalmazom meg a szülőknek, hogy nem, a gyermek fejében nem ugyanaz van, mint amit a szülők hisznek. Nincs rend, csak zavar, és hiedelmek, feltételezések, apuka, pótapuka, most akkor anyának két férje van? Ezek a szülők sem kérdezték meg a gyermektől, hogy ő mit hogyan gondol, és mit hogyan szeretne. Pedig a gyerekekkel mindig minden életkorban meg lehet őszintén beszélni a helyzetet, ha komolyan vesszük őket, és van elég nyugalmunk is és tudunk velük megfelelően kommunikálni.

  • 6-9 éves kor
       
    A negyedik szakasz (6-11 éves kor) a kisiskoláskor, a teljesítmény vagy kisebbrendűség szakasza. Ebben a
    szakaszban kerül a gyermek iskolába, válik le egyre jobban a családjától. Ha nem sikerül megfelelnie a
    követelményeknek, kisebbrendűség-érzés lesz úrrá rajta, s valamilyen pótcselekvésben próbálja
    kompenzálni iskolai sikertelenségeit. Kisiskoláskorban a realitáselv válik uralkodóvá az addigi örömelvvel
    szemben, előtérbe kerül az alkalmazkodás, szabályok, normák, korlátok betartása. Értelmi képességei már segítik a gyermeket a válási élmény feldolgozásában.

Normál reakciók: meghatározatlan szomorúság és harag, vágyakozás a távol lévő szülő után, félelem a visszautasítástól, félelem a vesztéstől, megfosztástól, agresszív viselkedések, kényszerek, békítési fantáziák

Zavarok az alkalmazkodásban: koncentrációs zavarok, depresszió
 
Lehet-e válás után boldog a gyerek? Konfliktusok, feszültség, veszekedések, viták, párkapcsolati
szóbeli és fizikai bántalmazás hatásai a gyermekre.

 
A BÁNTALMAZÓ SZÜLŐ. LEHET-E JÓ APA A BÁNTALMAZÓ (ez egy könyv is egyúttal, mely azt taglalja, ha az apa a párját bántalmazza, fizikailag vagy szóban, esetleg más módon, az milyen hatással van a gyerekekre)? Hanna a különköltözés után megnyugodott, kiegyensúlyozott, együttműködő. De apa időnként nem nézi az ő érdekeiket, és kiabál velük, ideges, agresszív, büntető, saját feszültségeit a gyerekeken és anyjukon vezeti le. Alapvetően verbális, érzelmi bántalmazás a felesége – és a gyerekek – iránt.A terápia során kezdődött a válási folyamat, a szülőkonzultációkban sokszor téma volt. A terápiás órák játékaiban, rajzain is sokszor megjelentek a válási krízis, stressz lenyomatai, megküzdési próbálkozások.Keveredtek az érzések, indulatok Hannában a két szülő iránt. Megpróbált anyja helyébe lépve asszonyként kiszolgálni apját, gondoskodni róla, mert annyira félelmetes volt számára apja elvesztése. (erről fentebb írtam)A gyerekeknek nem a szülők válásával van bajuk, hanem a saját válásukkal az apjuktól/anyjuktól. A gyerek azt érzi, apja őt hagyta el. Ebből jön a felismerés: ő nem elég jó, fontos, szeretetreméltó ahhoz, hogy apát otthon tartsa. Alárendelt szerepben érzi magát a gyermek, és elönti a tehetetlenség érzése, melynek következménye gyász és harag!

Harag:

  •  mindkét szülő ellen irányulhat (mert fontosabb a saját igényük, fájdalmat okoztak, miért nem felelősségteljes szülők stb.) 
  •  egyik szülő ellen irányul a harag, akit felelősnek tart a gyermek, míg a másikkal azonosul. Pl. anya elűzte apát – egy darabig ez is benne volt a levegőben Annánál.
  •  a harag váltakozhat egyik szülőről a másikra. Tudatos és nem tudatos érzelmi viszonyulások,
    indulatok hullámozhatnak.

 
9-12 éves kor  

Erőteljes, célra irányuló, tudatos düh jelenik meg, morális töltéssel. Igénylik és megértik a válás
körülményeiről szóló tájékoztatást, de mindennél nagyobb a veszélye annak, hogy a gyermek valamelyik
szülő oldalán kénytelen részt venni a másik szülő elleni harcban. Megzavarja a válás a formálódó identitást, és a hozzá kapcsolódó értékrendszer stabilitását. Olyan érzése támad, hogy nincsenek szabályok, ez viselkedési zavarokhoz vezethet.

Normál reakciók: intenzív, meghatározott tárgyra irányuló harag, szégyen, identitás és lojalitásproblémák, konfliktusok

Zavarok az alkalmazkodásban: romló iskolai teljesítmény, elszigetelődés, és/vagy agresszió, depresszió,alacsony önértékelés, tudatos szövetség az egyik szülővel   

     

  • 13-18 éves kor

    Az ötödik szakaszra – a serdülőkorra -, az identitáskeresés jellemző, az identitás alakulása szempontjából
    ez a legfontosabb szakasz. Ez az identitás vagy szerepdiffúzió stádiuma. A serdülő megpróbálja felfedezni saját értékeit, pozitív vonásait, megpróbálja megtalálni a saját helyét a világban.A serdülő újra és újra visszatér a biztonságos gyermekszerephez, aztán a formálódó felnőtt szerepéhez, és ezeket nem fogja tudni biztonságosan váltogatni, vagy késik a leválás, és gyermek marad, vagy
    ellenkezőleg, szakít gyermekszerepével, és elhagyja családját, szimbolikusan vagy ténylegesen.
    Párválasztás terén sűrűsödhetnek szorongásai, aggódik saját házasságának kimenetele miatt, ha
    valamelyik szülővel azonosul, akkor ez saját vonzerejébe vetett hitét ingathatja meg.

Normál reakciók: kiábrándultság, harag, szomorúság, gátlásosság vagy nyugtalanság, saját jövőjével
kapcsolatos aggodalmak, partnerkapcsolati problémák.

Zavarok az alkalmazkodásban: éretlen szexuális kapcsolatok, vagy a szexualitás elutasítása, szoros viszony az egyik szülővel, visszahúzódás, korai leválás, felgyorsult érés. 

Mi a rossz a gyereknek? A jó alkalmazkodás ≠ sérülésmentesség!

Gyakori szülői veszekedések, verekedések nagy szorongást, fájdalmat, hangulatingadozásokat okoznak az érzékeny gyermekeknél, akik ennek következtében megkísérlik vigasztalni vagy békíteni a szülőket, és (túl)alkalmazkodnak. A szülők válása sok olyan gyerekben is mély nyomot hagyott, akik pedig jól alkalmazkodtak. Az elfojtott érzésekről, késleltetett reakciókról korábban már volt szó.

 

A válás következményei:

  •  gyermeki nyugtalanság – súlyos konkrét kérdések feszítik a gyermeket, melyekre válaszokat kell
    adni:
    o viszont látom-e még valaha apát/anyát?
    o hol fogunk lakni?
    o hová költözik apa?
    o mi lesz szegény apával egyedül?
    o megtalálom-e majd apát/anyát, ha még a villamoson/buszon se tudok egyedül utazni?
    o mi lesz a barátaimmal, az állatkáimmal, ha máshová költözünk?
    o mit mondok az oviban, ha többé nem jön értem anya/apa?
    o láthatom-e még a nagypapát?
    o …

 

  •  bűntudat – ki a hibás? A gyerek önmagának tulajdonítja a szülők válásáért a felelősséget. (Ennek a
    bűntudatnak az elhárítása lehet a harag.) Minden életkorban valószínű. Úgy érezheti a gyermek, hogy
    szülei miatta váltak el, az ő rosszasága, lustasága, szófogadatlansága stb. miatt. Magára haragította az
    egyik szülőt, aki ezért büntetésből elhagyta a családot. Annál erősebb, minél központibb helye, szerepe
    volt a gyermeknek. Pszichopatológia, viselkedészavar mögött gyakori ez a bűntudat, ennek oldása a
    szakember elsődleges feladata. A bűntudat szorongást kelt. Mivel sok szülői vita a gyereknevelés körül
    forgott, ez ad reális alapot a gyermek bűntudatának.

 

  •  nárcisztikus sérelem – az az érzés, sérelem, hogy őt ott lehetett hagyni. Az „idegen” gyerek, közös
    gyerek ezt még fokozza. Lezárult-e a gyászfolyamat? El tudja-e fogadni a gyermek, hogy az nincs már,
    ami volt?

 

Egyszülős családok, patchwork családok, poliamoria. Mostohák, pótszülők, féltestvérek.

Mari sehol nem érezte magát igazából otthon, és sehol nem ő volt az első. Anyja egy nős, kétgyermekes
férfival volt nyitott kapcsolatban, de a férfi csak a közös gyerekkel szeretett lenni. Anya is elmondja, hogy
ő és a kicsi együtt lélegeznek, hasonlítanak egymásra, Marival nehezen találja a hangot. A közös játék
megfigyelésén gyermekével távolságtartónak, hidegnek, irányítónak és kritikusnak látom, valódi kapcsolat alig van, erre a kislány csak áhítozik. Apjánál is háttérbe szorul, mert apja élettársa féltékenységgel tekint rá, és rávetíti Mari anyjának jellemzőit, jelenlétét, ezért sokszor elutasító, agresszív a gyerekkel. Rivalizációk a féltestvérrel. A kislány apával inkább csak kettesben szeret lenni, de erre ritkán kerül sor. Rendkívül szorongó, figyelme teljesen széteső, időnként szinte kivonul a világból, nincs teljesen jelen. Számomra is nehezen megközelíthető a játékterápiás órákon. Magára hagyatottnak, magányosnak, kirekesztettnek érezheti magát. Mivel érzéseit nem mutatja, mindkét szülő abban a hiszemben van, hogy Mari jól érzi magát otthon és apjánál is, és szereti kis(fél)testvéreit. 

  • az anya elhagyhatatlan – a szülő a gyerekkel való együttlétben látja a megoldást, belekapaszkodik a
    gyerekbe, és ő lesz az oxigénes palack, ez nagyon megterheli a gyereket.
  • parentifikált (szülősített) gyermek – emögött egy szülői dráma húzódik meg, meg kell tudni, milyen
    szükségletet elégít ki a gyermek, és azt feltárni a szülővel közös munkában.

A parentifikált gyermek szülői feladatokat kap, például testvérei vagy a nagyszülők gondozása, beteg szülő
öltöztetése, ápolása, főzés, vagy érzelmi gondoskodás. Néha az ilyen határátlépés egy átfogóbb családi
problémának a része is lehet (például a szülők kötődési zavarai esetén). A szülői szerepek betöltése a
gyerek én-azonosságának részévé válhat, és ha a gyerek úgy határozza meg önmagát, mint kis szülő, ez
talán élethossziglan is jellemzőjévé válik: „Én vagyok az, aki másokról gondoskodik”. Látható tehát, hogy
majd a felnőtt párkapcsolataiban is hasonló szerepmintát fog követni. A gondoskodás megtanulása fontos
része a családi életnek, ha azonban ezzel a feladattal túlterhelődik a gyerek, egyéb képességei nem
fejlődnek megfelelően, nem a saját gyerek életét éli, akkor ez a gondoskodó szerep káros a számára, ezért
kell erre nagyon odafigyelni.

 

  • bizalmatlanság a kapcsolatokat illetően – ha most apa elköltözött, akkor anya mikor megy el? lesz-e
    még nagymamája, nagypapája? Súlyos későbbi hatásai lehet minden kapcsolatára a bizalomvesztés.
  • a „hamis szelf” felerősödik – maga a szelf (én) is gyengül: akinek rossz anyja/apja van, az rossz
    ha eddig is volt hamis szelf, még jobban megerősödik. A lojalitáskonfliktus miatt megtanulja, kivel
    hogyan kell viselkednie, így sohasem lehet őszinte, spontán a viselkedésében, sohasem lehet önmaga.
  • omnipotencia (mindenhatóság) megjelenhet mint veszély – a szülők jóvátételt próbálnak adni a nagy
    gyereknek, akit a nárcisztikus sérülés ért, ettől felduzzad a gyerek önbizalma, elkezdhet mindent ő
    irányítani, uralni, azt hinni, hogy mindenre képes, körülötte forog a világ.
  • harag – a szeretet és a szeretetérzés elvesztéséért érzett csalódás és arra való vágyakozás
  • fenyegetettség érzése megjelenik: elveszíti a szüleit, ha nem alkalmazkodik az érzelmi elvárásokhoz,
    viszonyulásokhoz (Nóri példája), engedelmesebbekké válnak a gyerekek
  •  titkok, hasítás megjelenése – a gyerek nem meséli el, mi történt a másik szülőnél. A szülő
    kirekesztettnek érzi magát, ezért haragos lesz. A gyerek érzékeli ezt, ezért nem mindent mond el,
    hasítás lesz. Megtapasztalja, hogy a szülők közt irigység, rivalizáció, harag van. Az egyik szülő nem
    tudja, hová megy a gyerek, ezért legyen reális képe a szülőnek. A természetes kíváncsiság gátolva van,
    a spontán, nyitott kommunikáció sérül.
  • a másik fél hiányzik a gyereknek, és a másik félnél jól érzi magát a gyermek. Ezt el kell tudni fogadni
    a szülőknek. Látnia kell a gyereknek, hogy a két szülő megbecsüli egymást. A gyermeknek alap
    szükséglete a tükrözés és az idealizáció.
  • szerepcsere – a gyermek vigasztalja, bátorítja az elkeseredett szülőt
  •  fegyelmezetlenség – gyakori, hogy az anyák a fiúkkal szigorúbbak, több büntető-kényszerítő eszközt
    alkalmaznak
  • a szülői projekciók (kivetítések) gyarapodhatnak – na, te is olyan vagy, mint apád!
    Kiköpött anyád vagy!A másik szülő elidegenítése – a gyermek pszichológiai manipulációja. Programozott agymosás. Miért ne csináljuk?

    A szülői elidegenítés (parental alienation, rövidítve: PA) a gyermek pszichológiai manipulációjának
    folyamata és eredménye. A szülő és/vagy más családtagok felé indokolatlan félelem, tiszteletlenség vagy
    ellenségeskedés kialakulásához vezet. A jelenség a gyermek és az elutasított családtag ellen irányuló
    pszichológiai abúzus – lelki bántalmazás – egy jellegzetes formája. Majdnem kizárólag a házastársak
    különélése, illetve válás esetén fordul elő, különösképp azokban az esetekben, ahol jogi lépésekre is sor
    került. Ennek fő oka általában az, hogy az egyik szülő ki akarja zárni a másik szülőt a gyermek életéből, de más családtagok, barátok, illetve a családdal kapcsolatban álló szakemberek (gyermekvédelmi dolgozók, pszichológusok, ügyvédek, bírók) is hozzájárulhatnak ehhez. A folyamat végül oda vezet, hogy a gyermek hosszú távon, sőt általában teljesen elidegenedik a szülőtől, illetve más családtagtól, amit különösen negatív gyermekkori élményként él meg, mely következtében magatartásbeli, kognitív, érzelmi és pszichológiai szimptómák alakulnak ki az érintett gyermekben.

Az elidegenedés okai két nagyobb kategóriába sorolhatók:

  •  valós elidegenedés: a szülő ártalmas vagy sértegető viselkedése a gyermek elidegenedéséhez vezet;
  •  kóros elidegenítés: az elidegenedés a gyermek családi viszonyainak kóros következménye, vagyis nem
    az elidegenített szülő viselkedésére adott racionális válasz. Ebben az esetben a gondozó szülő (és/vagy
    a környezete) direkt vagy indirekt elidegenítő magatartásának eredményeképpen a gyermek azonosul
    ezzel a mintával és sajátjaként adja elő.

A valós elidegenedést meg kell különböztetni a kóros elidegenítés jelenségétől. Az előbbi jelenség során
egy gyermek érthető módon elutasít egy bántalmazó szülőt, míg az utóbbi esetben pszichológiai
szempontból ártalmas és alaptalan jelenségről van szó.

Gyermekvédelmi történet, az anya érzelmi (és esetenkénti fizikai) bántalmazása miatt. A lány erősen
azonosít anyjával, lojális vele, ezért csak támogató terápia lehetséges. „Szadomazochista” kapcsolat,
kölcsönös adok-kapok, erős indulatok, hisztik, összecsapások. Anya rejtett elutasítása a háttérben, mert a lány „apja vére”, apja családjának vonala, nem képes elfogadni a külső tulajdonságait, melyek annyira különböznek az övéitől. Inkább testvérét szereti, de nem engedi el Dórit sem, sajátos, kölcsönösen kórosan függő viszonyba kerülnek egymástól, melyből az apa megerősödése ad némi kiutat. Mivel az anya pszichiátriai problémák miatt kezelésre szorul, nem lehet őt elérni a szülőkonzultáció, és a kapcsolati változtatások számára, a gyermektől még a terápiát is elveszi, a gyermek apját folyamatosan igyekszik befeketíteni, elidegeníteni. Szerencsére apával jól lehet együttműködni a szülőkonzultáció során, ő megerősödik, kiáll magáért és a gyermek érdekeiért, és felelős szülője tud lenni a gyermeknek, ez pedig megmentheti a gyermeket hosszú távon érzelmi kapcsolati szempontból, és enyhítheti sérüléseit. 

 

Hogyan reagált a gyerek a válásra? Fontos erre rákérdeznie a terapeutának, sokszor boldogan mondják a szülők, hogy jól fogadta a gyerek, nem látszik rajta semmi, minden megy tovább a maga útján, nem rázta meg a gyereket a válás, jól kezeli a helyzetet, jól alkalmazkodik. DE! Ha nincs jelzés, az természetellenes! A túlzott alkalmazkodás nagyon nem jó, mert akkor nagyon sok a hárítás, elfojtás, kényszerű alkalmazkodás, önfeladás. Sokszor a szülő mondja, hogy ó, nem is változott tkp. semmi, mivel apa eddig se volt sokat itthon, a gyerek észre se veszi, hogy elköltözik.

Anyával vagy apával? Szülői felügyelet, láthatás, gyermekelhelyezés, kapcsolattartás. Egy
hét itt, egy hét ott? Mi a gyermek érdeke?

Nincsenek általános válaszok, nincs EGY RECEPT A JÓ MEGOLDÁSRA, minden megoldás megkeresése
egyéni, egyedi kell, hogy legyen. A rendezvényen a résztvevők által felmerült kérdés, illetve hiedelem volt,
hogy az egy hét itt, egy hét ott megoldás a lehető legtökéletesebb, mert akkor mindkét szülő érdeke
egyenlően érvényesül, és mindkét szülőjéből egyformán kap a gyermek. Erre azt kell, hogy mondjam, hogy
igen, szülői oldalról ez meglehetősen demokratikusnak tűnik, és a szülői szükségleteket ki is elégíti. De
mégsem jó megoldás, mert elveszi a gyermektől az otthonát. Egy otthona van mindenkinek, ahol otthon
érzi magát, ahol biztonságban érzi magát, ez alapszükséglet is. Két otthona sajnos, nem lehet, mert akkor
egy igazi otthona sincs. Az állandó vándorlás, és a gyakori elszakadás-élmények, újból és újból új
körülményeknek való megfelelés, alkalmazkodás nagyon megterhelő lehet. Tökéletes megoldás a gyermek
elhelyezésére nincs, egyetlen tuti recept nem létezik sajnos, mindenhol az egyéni sajátosságok alapján kell
kitalálni azt a megoldást, ami a lehető legkevesebb sérüléssel, fájdalommal jár, de fontos szem előtt tartani
a gyermek alapvető szükségleteit, vágyait, és ezekhez igazítani a végleges megoldást, melyben a
rugalmasság fontos tényező lehet. Legyen egy alapvető „biztos bázis” valamelyik szülőnél, ahonnan
kimozdulva a másik szülőnél is otthonosan érezheti magát, mert van saját szobája, vagy saját önálló sarok,
ágy, asztal, bútorok, amiket magáénak érezhet, ami állandóságot jelent, ahol a saját megszokott vagy
kedvenc holmijai is ott lehetnek. Jó, ha nincs kényszer, és túl merev követelés, ha meri a szülő kicsit a
gyerekre is bízni, mikor mennyit, hol szeretne lenni éppen.

Mit tehetünk? Hogyan adhatunk neki érzelmi biztonságot? Hogyan segíthetjük a vesztesége
feldolgozását?

A szülők lélektani feladatai (Wallerstein):

  • tudomásul venni a házasság felbomlását, szembenézni a realitással
  • újra fel kell vállalniuk a szokásos elfoglaltságokat
  • fel kell oldaniuk a haragot és önvádolást
  • el kell fogadniuk a válás véglegességét
  • el kell érniük, hogy reálisan ítéljék meg az emberi kapcsolatok lehetőségeit.

Hogyan mondjuk meg a gyereknek?

A gyerek informálása tkp. a pszichológiai válás időpontja.

  •  ne az legyen, hogy sokat veszekedtünk és már nem szeretjük egymást, mert a gyerek magára
    veszi. Így okoskodhat tovább: ha ez így van, akkor ki tudja, holnap talán már engem sem
    szeret, és elhagy vagy elküld. Inkább legyen valami olyasmi, hogy már nem tudnak együtt
    élni, de továbbra is becsülik, tisztelik egymást, és itt fontos, hogy ezt be is tartsa mindkét fél
  •  a felnőtt világ olyan, hogy nem nagyon tudnak sokáig, tartósan elköteleződni
  •  folyamatos kontakt, kölcsönös egymás iránti tisztelet, megbecsülés, szülőtársi működés

 

 A gyermekeket tájékoztatni kell a válásról. Mit tehet a szülő? 

  •  csak akkor közöljük vele, ha már biztos, mindig az igazságot mondjuk neki
  •  válogatott információkat adjunk, emeljük ki, hogy a gyermeknek nincs felelőssége a válásban (ne
    terhelje, ne rombolja az önértékelését, e keltsen félelem, vagy bűntudatérzéseket benne)
  •  a lehető leghamarabb közöljük a válás tényét a gyermekkel (a gyerekek sokszor már
    jóval előbb rájönnek a válásra, vagy a válási krízisre (sokszor játsszák ezeket le, illetve
    ki magukból a játékterápiás órákon)
  •  ismételten beszélgessünk újra és újra a gyermek igényeinek megfelelően a válásról
  •  a gyermek életkorának megfelelően, a lényegről informáljuk őket, de nem kell minden apró
    részletbe beavatni őket, ez inkább káros! Ne a gyerek legyen a szülő bizalmasa!
  •  az első beszélgetéseken mindkét szülő legyen jelen (ha nem tudják kezelni érzéseiket a közös
    helyzetben, akkor az a szülő mondja meg, aki erre alkalmasabb)
  •  meg kell mondani, hogy a szülők szeretik a gyermekeiket, és a válás nem jelenti azt, hogy tőlük is
    el akarnának szakadni
  •  meg kell mondani, hogy nagyon nehéz döntés volt, de nem tudtak jobbat
  •  sok változás lesz, és ebben segíteni fogják a szülők a gyermekeket
  •  hol és hogyan fognak élni a különvált család tagjai, ki hozza-viszi majd őket óvodába, iskolába,
    hogyan találkozhatnak a nagyszülőkkel, ha költözés van, a régi barátokkal
  •  milyen gyakran fogják látni az elköltöző szülőt, hogyan tudnak rendszeresen találkozni
  •  miért váltak el a szülők, reális, érthető, életkorilag megfelelő magyarázatot kell adni
  •  a másik szülőt ne szidjuk, és ne tegyük felelőssé a válásért
  •  oldjuk a gyermek bűntudatát, akár direkt módon is
  •  vegyen részt az új körülmények, új szobája, helye berendezésében, vihessen azt magával, amit
    csak szeretne, legyenek megszokott, kedvelt holmijai a másik helyen is
  •  a gyermek véleményét, javaslatait ki lehet kérni, a rá vonatkozó ügyekben lehessen partner, de
    nem az ő dolga dönteni. Patológiás folyamatot indít el, ha a gyerek dönti el, hogy hol legyen.
  •  legyenek jól átgondolt keretek, szabályok, napirend, ritmus, biztonság. Legyen egy állandó
    otthonuk, egy „biztos bázis”. (Dani esete, apánál (is) lett egy biztos bázis)
     
    Fontos továbbá:

    A gyereknek szüksége van arra, hogy idealizálhassa a szüleit.
    Szabadon hívhassa, beszélhessen, amikor akar a másik szülőjével is a gyerek. (sokszor maga a gyermek
    jelenti ki, hogy nem akar kommunikálni a másik féllel az adott héten).
    A gyerek általában sokkal lojálisabb a szülőjével, mint saját magával. Ezt észrevenni, enyhíteni.
    Ne használd fel a gyereket a volt párod elleni harcban, semmilyen szinten!
    Hosszú távon káros, ha a gyerek lemond valamelyik szülőjéről, pl. leértékeli, nem akar hozzá menni stb.
    Ez sokszor a szülői elidegenítés során fordul elő. Ne tedd, a gyermeked látja kárát!
    A láthatás mindig a megbeszéltek szerint legyen, az anya/apa ne korlátozza azt. Készítse fel a gyermeket,
    segítse a gyermekben egy pozitív kép kialakítását, szabadjon jól éreznie magát a másik szülőnél is,
    szabadjon őt is szeretnie. Ne kritizáljunk, ne ócsároljuk a másik embert, helyet. A szülő próbálja
    csökkenteni a gyermek bűntudatát az elválás miatt.
    Nagyon fontos, hogy lássa a gyermek, hogy a két szülő képes egymással kulturáltan kommunikálni,
    egyeztetni, megbeszélni a dolgokat, és egységet képviselni a fontos kérdésekben. Ne kelljen a
    gyermeknek meghasonulnia, alakoskodásra kényszerülnie.
    A szülők legyenek együttműködőek a válás során, és utána is.
    Legyen egy hely, ahol a hiteles érzéseit meg tudja mutatni a gyerek a jelen tartalommal.
    Teremtsünk időt, meghitt együttlétet szerepjátékra, mesékre, melyekben foglalkozhatunk szimbolikusan
    a válás témájával, a kapcsolódó érzelmekkel, változásokkal, azok feldolgozásával.
    A gyászolás segít a gyereknek, hogy úrrá legyen az elszenvedett veszteségen, és vigasztalható. A sérelem
    elmúlhat, ha érzi a gyerek, hogy ő még mindig fontos, ha környezetében jóvátételi törekvéseket aktivál. A düh harc a jó kapcsolat visszaállításáért, lehetőség a katarzisra. Ezért segíteni kell a
    gyereknek a szeretet erejébe vetett hite visszaállításában, s átsegíteni szorongásain,
    bűntudati érzésein.
    Mindkét szülőnél legyen saját helye, holmija a gyereknek, amit magáénak érezhet.
    Mindkét szülő kövesse a gyermek életét, intézményi teljesítményét, sikereit és nehézségeit, programjait,
    eseményeket.
    Mindkét szülő ismerje a gyermek egészségi állapotát, és figyeljen is erre oda.
    Fontos a fokozott figyelem, megértés, bizalom, a gyermek jóllétére való odafigyelés. Lehet, hogy nem
    mutatja, ha fáj, eltitkolja a valós érzéseit, hogy megfeleljen az elvárásoknak, és örömet szerezzen a
    megviselt/szomorú szüleinek. (a gyermek túlalkalmazkodása)
    Fontos az erőszakmentes, együttérző, meghallgatásra, elfogadásra épülő kommunikáció (EMK).
    A szülő is kérhet segítséget saját magának, és a gyermekének is kereshet segítő szakembert, ha úgy látja,
    hogy nagyon megviseli a gyermeket a válás, kifordul önmagából, változik a viselkedése.

 

Mit ne tegyünk? 

  • Ne használjuk fel a gyermeket.
  •  Ne árasszuk el minden részlettel.
  •  Ne vádaskodjunk, gyűlölködjünk, kritizáljuk, ne járassuk le minduntalan a másik szülőt, ne
    veszekedjünk, áskálódjunk, háborúzzunk egymással. Ennek a harcnak nincs győztese.
  •  Ameddig lehet, ne vonjuk be a gyermeket új, vagy alakuló kapcsolatunkba, mert a gyermeknek ez
    érzelmi megterhelés, akkor is, ha nem mutatja. Félhet attól is, hogy anya/apa figyelme, szeretete
    csak az új társ felé fordul, és őt veszteség éri. (Szofi reakciója az új pasival egy ágyban alváskor)
  •  Ne használd a gyereket postagalambként! Ne üzengess a volt párodnak, főleg ne leértékelő, kioktató,
    kritizáló színezettel. Pl. még azt sem tudja, hogy a tornazsákot el kellett volna vinni szerdán a mosás
    miatt.
  •  Ne kényszerítsük a gyermeket állásfoglalásra a válásban vagy szüleik vitáiban.
  •  Ne kelljen megélniük a szüleik közötti ellenségeskedést, eldurvuló vitákat, ne legyenek tanúi a
    veszekedéseknek, konfliktusoknak.
  •  Ne ellenőrizze az egyik szülő a gyermek és a másik szülő közötti kommunikációt, sms-eket, chatelést.
    Amikor úgy érezzük, nehéz megbirkóznunk a helyzettel, vagy saját magunk, vagy párunk, vagy gyermekünk, gyermekeink problémái, nehézségei miatt, akkor forduljunk szakemberhez! Enyhébb esetben elég lesz néhány konzultáció, ahol pedig sérült vagy traumatizálódott a gyermek, illetve egyéb nehezítő tényezők is vannak, akkor érdemes terápiát és szülőkonzultációt igénybe venni. Saját rendelésem, a KapcsolatSzerviz a szülő-gyermek kapcsolatok javítására, harmonizálására helyezi a hangsúlyt, mind a gyermek, mind a szülő, mind a család nehézségeinek kezelése fontos. További információk: www.kapcsolatszerviz.hu

Mit tehet a terapeuta?

Ha nem megbékélt párosról van szó, akkor kereszttűzbe kerülhet, projekciós felületté válhat. Az elhagyó
szülő számára vádlók lesz, az elhagyott szülő pedig kíméletet, megértést vár el, és azt, hogy elismerjük az
ő igazát. Megvádolhatnak a szülők azzal, hogy valamelyikük pártjára állva így igyekszem befolyásolni a
gyereket. Középen kell maradni, mindkét szülővel kapcsolatban lenni, nem bevonódni semelyik oldalon.
Folyamatos, párhuzamos szülőkonzultációk külön-külön, illetve, ha már lehetséges, akkor időnként együtt is. Meg kell kérdezni mindig, mit mondtak, mit mondanak a gyereknek. A szülői funkciókban legyenek megerősítve, vigyázni kell, nehogy elinduljon egy pszeudo-párterápia, amikor is a feszültségek,
veszekedések, viták középpontjába kerülhetünk. Fontos a szülőkkel való együttérzés! Néha muszáj azt
mondani, hogy ezt nem! Fontos megmutatni a gyerek felé a szülők egymás iránti érzéseit, pozitív
formában.



                                                              Ajánlott olvasnivalók:

Általános gyermeknevelési könyvek:

Gordon, T.: P.E.T. A szülői eredményesség tanulása. Gondolat, Bp., 1991.
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor. Kulcslyuk Kiadó, Bp. 2013.
Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak. Erőszakmentes kommunikáció. Agykontroll Kft, Bp.,
2001

Könyvek a válással kapcsolatban:

Fischer Eszter: Modern mostohák (Átdolgozott, bővített kiadás) – A páromnak gyereke van.
Saxum Kiadó, 2015
Gyurkó Szilvia: Rám is gondoljatok – A gyerekközpontú válás lépései. Bookline Könyvek,
2015
Monika Czernin, Remo H. Largo: Válás után boldog gyerek? – Hogy kiegyensúlyozott felnőttek legyenek. Park


(1) A Segítség, válok! szervezésében 2018. november 8-án megtartott előadás szövegének szerkesztett változata
(http://segitsegvalok.hu/)
(2)Az írásban felhasználtam: Bognár-Telkes: A válás lélektana c. könyvének, H. Figdor: A reménység peremén. Elvált szülők
gyerekei c. könyvének, valamint Hódi Ágnes és Adrigán Erzsébet szemináriumi előadásainak részleteit